Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

megugrások többször ismétlődtek, s így tartott a tánc egészen húshagyókedden du. három óráig. Ekkor kezdődött a kivégzés, a rabvágás. A falu népe az iskola melletti térre gyűlt, hogy tanúja lehessen a népbíró beszédének, a rabok lefejezésének és halálának. A rabvágáson „mindenki ott volt, aki nem volt beteg". A szomszédos falvakból is sokan elmentek a nagy eseményre. A rabokat zeneszóval vezette a két hévér a vesztőhelyre. A kísérők lármáztak, ujjongtak és táncoltak. A rabvágás színhelyén egy kötél szalmát terítettek le, s arra egymással szemben térdepeltették a rabokat. Fejükre egy-egy cserepfazekat tettek. A hévérek és zenészek a rabok két oldalán, egymással szemben álltak fel. A népbíró a kettő között, kissé távolabb helyezkedett el. A fiatalság ez idő alatt is ujjongott és táncolt ott a helyszínen. Amikor a népbíró a pápaszemét feltette az orrára, s elővette a papírjait, mindenki elcsendesedett. A népbíró az elmúlt évben történt lopásokat és bűncselekményeket, mintha a két rab követte volna el, rájuk olvasta és kihirdette felettük a halálos ítéletet. A muzsikusok minden versszak után tust húztak. A rabok, amikor a bíró lopást említett, amit ők követtek el, egymásra kiáltották: Te voltál! A bíró beszéde évről évre változó volt, csak a kezdő és a befejező versszak ismétlődött. A két sztereotip versszakot idézzük: Összegyűlt a falu népe, E két rabló nézésére. Halálra vannak ítélve, Azért vannak vasra verve. Mostan ítéletet mondunk, Valamennyien itt vagyunk, Hogy itten már nincs kegyelem, Fejezzék le ezen percben. Az utolsó versszak után a hévérek elkiáltották magukat: Félrébb emberek, félrébb, nehogy a vér lepocskolja! Felemelték a tilónyelvet, s egyetlen suhintással kivégezték a rabokat, azaz leütötték a fejükről 71