Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

Szt. Márton-dózsa felől eső határ szegletében van egy mesterségesen készült sánc között egy emberi kezek által készített halom, amelyet Kádár halmának, a besáncolt helyet pedig Kádár temetőnek nevezik. A néphagyomány szerint Kádár nagy vitéz volt, és hősi küzdelemben Újfalu városáért elesett. Hogy ki volt tulajdonképpen Kádár vitéz, napjainkig sem tisztázódott. Osváth lehetségesnek tartja, hogy Kádár István hadnagy volt, aki a róla elnevezett halom környékén lévő földvárban szolgált, s vagy a törökök, vagy a labancok elleni harcban esett el. A Kádár-monda folklorisztikai szempontból azért figyelemre méltó, mert Kádár Istvánról napjainkig fennmaradt a néphagyományban egy széphistóriás ének. Variánsai a bukovinai székelyek körében is felbukkantak. Osváth Pál írja, hogy a koldusok az utcákon a következő kezdetű éneket énekelték: Felemelé Kádár szemeit az égre Mondván, Uram Jézus! légy segítségemre. Szabó Pál is utal arra, hogy énekes koldusok száján terjedt a Kádár Istvánról szóló történet. Ebből a következő versszakot idézi Tatárvágás c. regényében: Felemeli Kádár szemeit az égre, Mondván: jöjj el Isten én segítségemre, Nosza vitézkedjünk, katonák, két kézre, Mert nem látok jőni embert segítségre. Osváth könyvének adata a Kádár halomról nemcsak a néphagyomány szép emléke, hanem fényt vet egy háromszáz évvel ezelőtt keletkezett műköltői alkotás útjára is. Irodalomtörténészeink kutatásai nyomán tudjuk, hogy a költemény szerzője Ködi Farkas János, aki II. Rákóczi György környezetéhez tartozott. Rákóczi szolgálatában állott Kádár István is, aki mint katona a tatárok ellen vívott egyik ütközetben Berettyóújfalu határában csapatának élén 1658ban elesett. Feltehetően még ugyanabban az évben keletkezett róla az a mintegy negyven versszakos költemény, amely ponyvanyomtat170