Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

Gyakori volt, hogy az idősebbek és a jó barátok tréfás köszöntővel léptek be a házba: István napja elérkezett, A mi kutyánk megveszkedett, Ződ nadrágot vett magára, Úgy ment el István napjára. Istvánt az isten éltesse, Seggel a vízbe ültesse, Piszkafával kikergesse, Szívemből kívánom. A két ünnep, azaz karácsony és szilveszter, újév közötti időszak látványosabb szokása az óév búcsúztatása volt, amely a gyermekek (10-15 é.) köszöntőjével kezdődött. Az esti órákban házról házra jártak, köszöntőt mondtak, amelyért pénzadományt kaptak. Napjainkban is gyakorlat az éjféli zajcsapás. Az éjféli harangszó után „van itt ricsaj, tülkölés, dudafúvás, kergetik az ó-t, keresik az tí/-at'\ Az év végi zajkeltő szokások széles körben ismeretesek. A Hajdúságban különösen sok analóg példa ismeretes. A pásztorok nyáj fordításának szokáskörébe tartozó hagyomány az óév temetésével kapcsolódott össze. A zajkeltő felvonulásban a település különböző foglalkozású és korú férfiai - olykor gyerekek is - részt vettek. A zajkeltő szokások különösen a téli időperiódusban az európai népek hagyománykörében általánosan ismeretesek. Funkciójuk szerint ezek bajelhárító, termékenységvarázsló szokások. Az év fordulóján, az újév kezdetén a bajelhárításnak, a szerencse előidézésének számos rítusa alakult ki. Ezek közül néhány általánosan ismert, a polgárság körében is. Újév napján elsőként lehetőleg férfi lépje át a ház küszöbét, mert a hiedelem szerint az szerencsét hoz. Paraszti vélekedés szerint a férfi látogatásából bikaborjú, a női látogatásból üszőborjú (a csikó nemére is, csődör vagy kanca) születésére lehet következtetni. A női vendég rendszerint rosszat, bajt jelent. Ezért ezen a napon az asszonyok nem mennek látogatóba. Újév napján nem ajánlatos pénzt kölcsön adni, mert abban az évben 136