Ujváry Zoltán: Folklór írások (Borsodi Kismonográfiák 34. Miskolc, 1990)

kenyérrel jól lakhattak, tavasz végén, nyár elején pedig igen szűkösen és takarékosan kellett élni, hogy az új termésig ne kelljen nélkülözni, bár nélkülözés a szegényeknél gyakori volt. Az évi szokáskör jeles napjaihoz számos hiedelem fűződik. E tekintetben a karácsony körüli időszak a gazdasági év vége különösen fontos periódus. A szokásnak és a hiedelemnek ugyanaz az alapgondolata: az emberek az elkövetkezendő időszakban el akarják hárítani a bajt, biztosítani akarják maguk számára a szerencsét, a termékenységet, és meg akarják tudakolni a jövendőt. Ezekben fontos szerepe volt a karácsonyi asztalnak. A termékenység biztosítása érdekében a szemes terményekből egy-egy maréknyit szakajtóba tettek és a szobába vitték, néhol búzamagokat hintettek az asztalt terítő abrosz alá. Megszegetlen kenyeret tettek az asztalra analógiás varázslat céljával. A gazdaasszony vacsora alatt nem állt fel a jó kotlós érdekében. Mézet, fokhagymát ettek, hogy egészségesek legyenek, az ártó, gonosz szellem távol maradjon. A vacsorái morzsalékot az aprólékoknak adták. Ezek a cselekvések azonban napjainkra eltűntek, korábban is elsősorban a katolikusok hagyományában voltak ismeretesek. Általános gyakorlatként említették, hogy karácsony este különböző termények magjaiból az udvarra, a ház sarkaira és gyakran a küszöbre hintettek. E szokásnak a termékenységvarázsló célja egyértelműen kifejezésre jut. A karácsonyi ünnep a rokonok, barátok összejövetelének, találkozásának is alkalma. Az István-, János-napi köszöntés általános volt. Az alábbi köszöntőket István-napiként említették, de a gyakorlatban más névnapokon is mondták. Arany kertben jártam, Arany madárt láttam, Arany madár dalát A szívembe zártam. Ahány harmatcsepp ragyog A fűszál-virágon, Istvánnak nevére Annyi áldás szálljon. Szívemből kívánom. 135