Tasnádi Attila: Mazsaroff Miklós (Borsodi Kismonográfiák 33. Miskolc, 1989)

nyi alapú megközelítésből adódik, hogy Mazsaroff alkatilag képes azonosulni a táj mindenkori jellegzetességeivel, s a táj és az ember összefüggéseit bogozva, mintegy a saját életérzését, világnézetét tudja láthatóvá tenni. Az átállás természetesen nem ment egyik napról a másikra: az évtized első fele jórészt olyan képeket termett, amelyek szolid, visszafogott poszt színeikkel, szokványos képkivágásaikkal nemigen mentek túl a látványélmények érzelmi-hangulati regisztrálásán. Egyik-másik ábrázolás, így a Kurityáni külszíni fejtés (7. kép), a Hejőcsabai cementgyár, a Szentistváni utca még a .Tszocreál" bizonyos nyomaitól, narratív előadásmódjától sem mentes. Közvetlenségükkel lepnek meg viszont a falvakban, gyárakban megismert emberekről készült portrék (Nagyanyám (10. kép), Öreg paraszt, Bogár Imre bácsi (I. kép stb.), melyekben a művész az egyéni habitus mellett az ábrázolt egyén társadalmilag jellemző vonásait is megjeleníteni igyekszik. A Mazsaroff-képek jövendő, dinamikus és erőteljes vonalvezetését egyelőre csak az ekkortájt még mellékesen művelt lino- és fametszetek sejtetik (Pirosvirágú kaktusz, Apa gyermekével, Hernád-part, Szentistváni részlet, Külszíni fejtés stb.), amelyekben maga a technika kényszeríti a művészt a tömörítésre, az ábrázolás tárgyának hangsúlyos összemarkolására. 22 12. Duna Dömsödnél (1972)