Tasnádi Attila: Mazsaroff Miklós (Borsodi Kismonográfiák 33. Miskolc, 1989)

A voltaképpeni váltás, amikor a mennyiségi fejlődés minőségbe csap át, a hatvanas évek utolsó harmadában következik be egy nagyobb itáliai tanulmányút hatására. A délszaki táj szín- és formagazdagsága, a mediterrán életvitel felfokozott ritmusa, a minduntalan tapasztalt kontrasztok és feszültségek hirtelen felszabadítják mesterünk temperamentumát, s ez a felszabadultság tartalmilag és formailag is karakteressé érleli művészetét. 1971-ben, a budapesti Fényes Adolf Teremben megrendezett kiállításán már mint sajátos arcélű és világú művész mutatkozik be, akinek sikerült meglátnia, megértenie és képpé formálnia borsodi környezetét. A budapesti tárlat viszonylag kevés képet, mindössze 21 olajtemperát és pasztellt, valamint hét grafikát mutatott be - ám hatalmas szakmai és közönségsikert aratott. Az eddig ismeretlen, a fővárosban csak hébe-hóba szereplő vidéki festőre felfigyel a kritika, s generációjának legtöbbet ígérő emberei között emlegeti. A Kortársban Újvári Béla, a Művészetben D. Fehér Zsuzsa méltatja a kiállítást, sok tekintetben máig érvényes definíciót adva a Mazsaroff-piktúra természetéről. Újvári elsősorban Mazsaroff valósághűségét méltányolja, amely a modern szellemű képformálás kereteiben is töretlen marad. A választott átírási metodika mint megjegyzi, - módosít ugyan az eredeti természeti látványon, de ez a módosí23 13. Pinea erdő (1979)