Tasnádi Attila: Mazsaroff Miklós (Borsodi Kismonográfiák 33. Miskolc, 1989)

ötvenes évek megszorító közjátéka idején mint formalista jelenségek kiszorultak művészetünk fegyvertárából. A realizmusfogalom újraértelmezésével rehabilitálódtak és közismertté váltak mind a nyugati modernizmus, mind a progresszív szellemű magyar szocialista művészet formaeredményei, s általánosan elfogadott lett az a nézet, hogy az alkotónak a kifejezendő tartalom árnyalt és szuggesztív megjelenítése érdekében jogában áll mindent felhasználnia, amit a művészet a figurativitáson innen és túl megteremtett. E feldúsult légkörben, amely mögött végső soron a gazdasági-társadalmi struktúra ekkortájt elindított átalakítási kísérlete állt, nagyobb tér nyílt az általános emberi értékek helyét kitapogató alkotásoknak, amelyek előtérbe kerülését az is siettette, hogy a változások inspirálta társadalmi mozgások felértékelték az egyén, a személyiség szerepét. A szubjektív szféra jelentőségének ez a fölismerése a képzőművészeti műfajok közül legelőbb a grafikában ment végbe, a fogások és módszerek jórésze innen származott át a festészetbe és 16 7. Kurityáni külszíni fejtés (1961)