Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)

A derenkiek maguk készítették el az álattartáshoz szükséges kellé­keket: vályúkat és jászlakat az etetéshez és itatáshoz, különféle teknő­ket, pl. a disznóölésnél nélkülözhetetlen fateknőket. A kisiparral foglalkozó embereket nem sokra tartották. Nyilvánvaló­an ez volt az oka, hogy a falusiak gyakran vásárokban keresték a számuk­ra szükséges termékeket vagy vándorkereskedőktől vásárolták meg, esetleg szomszédos falvakban rendelték meg. Az adatközlők szerint a faluban csak egy rövid ideig dolgozott asz­talos. Derenkre a húszas években került, és mintegy öt éven keresztül dolgozott a helyi lakosság számára. A falut családi okból hagyta el. U­gyanakkor évente átjárt Derenkre egy szögligeti asztalos, aki az egyik gazdánál bérelt lakást és helyben a hozott anyagból elégítette ki a meg­rendeléseket, készített asztalokat, padokat, ágyakat ( poáciele ), amiért pénzzel fizettek neki. A derenkiek néha közvetlenül Szögligeten rendelték meg az asztalos­nál a kívánt munkákat, szállítva neki a megfelelő nyersanyagot. A munká­ért néha búzával is fizettek. Asztalostermékeket gyakran vásároltak a szendrői, szilasi, túri és rozsnyói vásárokban vagy az ottani boltokban. A faluban mindig dolgozott kerékgyártó ( kolesar ) és bodnár ( bed­nar ). Ez utóbbi készítette a gabona mérésére szolgáló vékákat ( korce ), valamint a hordókat. Ennek ellenére a derenkiek inkább a szomszédos fa­luból érkező bodnárral dolgoztattak, aki az egyik gazdánál bérelt la­kást, és három hónapon keresztül dolgozott az itteniek számára. Hozott anyagból készítette a hordókat oly módon, hogy egyet készített a rende­lőnek, egyet pedig a munka fizettségeként magának. Az így készült hordó­kat később eladta a derenkieknek, ha pedig nem talált vevőt, elvitte ma­gával. Derenken dolgozott még egy cipész ( butar , szuster ), aki kizárólag az elhasznált cipők javításával foglalkozott. Munkájáért pénzzel fizet­tek neki. Új cipőt rendszerint a miskolci vásárban vásároltak. A derenkiek soha nem foglalkoztak kovácsmesterséggel. Emlékezetük szerint előbb egy magyar, majd egy cigány volt a kovács, akik házassági kapcsolat révén kerültek a faluba, és települtek ott le. A kovácsműhely ( karolnia ) a falu középpontjában volt. A kovács kizárólag a helybéli gazdák megrendelésére dolgozott (lovat patkolt, ráfózta a kerekeket ­rafy ciongnul na kolesa - ekevasakat és az erdőben dolgozó parasztok számára székercéket élesített stb.). Munkájáért pénzzel fizettek. Évente 66

Next

/
Thumbnails
Contents