Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
dősobb adatközlőnk Kovács András (1891-1978) emlékeire vagyunk utalva, akinek apja és nagyapja juhászattal foglalkozott. Birkát ( byrki ) minden gazdaságban tartottak, néhol 100 darabot is. A közös réteken, legelőkön és az erdőben legeltették őket. A faluban található birkák szárra elérte az 1000-1500 darabot (a faluban 7-8 birkanyáj - hromad - volt, s mindegyikben 100-200 birka). A nyájra - amit koszarn ak is neveztek - a juhász (baca, juhas ) felügyelt. A birkatartás akkor szűnt meg, amikor az erdő és az erdei területek hasznosítása a "grófok" kizárólagos jogává vált. A juhászat hirtelen esett vissza, hiszen a századfordulón Derenken már csak egyetlen nem túl nagy birkanyáj volt. A birkatartás megszűnése egy a közösség számára katasztrofális gazdasági visszafejlődést indított meg; megkezdődött a falu jelentős mértékű elszegényedése, a vagyoni különbségek kiegyenlítődése. Ennek a folyamatnak a következményei az élet majd minden területén megfigyelhetők voltak. Birkatartással elsősorban a tehetősebb gazdák foglalkoztak, akiknek nagyobb nyájai voltak. Ha egy nyájban 100-200 darab birka volt, akkor azok magukban legeltek, ha kevesebb, akkor a szomszédok jószágaival kiegészítették azokat. Az is megtörtént, hogy a kevésbé tehetős gazdák (időnként 10-en együtt is) felfogadtak egy gazdát a birkák gondozására, akiknek magának egyáltalán nem volt birkája vagy csak nagyon kevés. Mivel a birkákkal való foglalkozás jelentős jövedelemmel járt, az is előfordult, hogy a tehetősebb gazdák teljésen felhagytak a földműveléssel, és csak a birkákkal foglalkoztak. A pásztorokat közös gyűlésen választották ki az arra jelentkezők közül; a választás elsődleges szempontja a hozzáértés volt. A legeltetési időszak ( koszarowanie ) januártól kezdődött, csak nagyon ritkán indult márciusban vagy áprilisban. Ha nagy hó volt télen, a bacsa kötelessége volt házról házra járni és etetni a gondjára bízott jószágokat. A birkákat a legelőn kosorb an őrizték, amelynek helyét néhány naponként változtatták. Az állatok felügyeletével itt a bacsa (esetenként a felesége), valamint a bojtárn ak nevezett segítője foglalkozott; ez utóbbi legeltette a nyájtói elkülönítve tartott bárányokat. A gazdák birkáikat a fülükön vagy a hátukon -jelekkel jelölték meg. A birkákat éjszaka is őrizték a kunyhóból (koliba). A fejést a bacsa végezte, segítője pedig odahajtotta az állatokat a kosár megfelelő részébe (strege). Napjában kétszer, reggel és este fejtek egy dongaszerű faedénybe ( gelete ). A lefejt tejet hazavitték vagy a szálláson dolgozták fel. A meleg tejbe szárított bor53
