Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)

júgyomorból készített port (

klag

) szórtak. A bryndza kivétele után viszszamaradt savót felfőzték, és ez volt a zentyca

. A juhti'irót egy törülközőre terítették, hogy "kicsurogjon" (

coby wyciurala

), majd un. gomolyát (

gomole syra

) formáltak belőle. Ennek nagysága az egy fejesből származó tej mennyiségétől függött, általában 4-5 kg-ot nyomott. Ezt követően a gomolyát összemorzsolták vagy felszeletelték, megsózták, majd kézzel összegyúrták. A sós túrót faedénybe rakták, tetejét kővel lenyomták, majd egy abrosszal letakarták, és elrakták télre. A bacsának fizetett sajt mennyisége a kosárban őrzött juhok számától függött (ha a nyájban 100 birka volt, minden tizedik napon egy fejesből származó gomolya a juhászé volt). Ha a juhász csak egyetlen gazdának a birkáit legeltette, akkor megállapodtak (

wyjednane

), hogy a vasárnapi fejés a juhászé. Az ilyen juhászokat "vasárnapi bacsának" (

bacawom niedzielkom

) nevezték. Derenken minden gazdaságban volt aprójószág (

stwory

), csirke, kacsa, liba (

husi

). Ezek tenyésztésének sokféle haszna volt, természetesen a közös hasznon, a húson kívül. A tyúkok ellátták a gazdaságot tojással (

wajca

), s nemcsak a család szükségleteit elégítették ki, hanem eladásra is jutott; tojással fizettek a kocsmában és a helyi boltban. Néhány gazdasszony kacsatollból készített párnát. Ugyanakkor erre a célra általánosabb volt a libatoll. A szükségletek e téren igen nagyok voltak, mert szokás szerint a leányok hozományban legalább hat párnát kaptak. Derenken néhány gazdaságban galambokat (

dziwe golembie

) is tartottak. Ezek tenyésztése azonban az általános vélemény szerint nem volt kifizetendő . A galambtenyésztés csak Istvánmajorban indult fejlődésnek. Húsukat igen nagyra tartják és csak különlegesen ünnepélyes alkalmakkor fogyasztják. A házinyula

t és a vadnyula

t ugyanazzal a kifejezéssel - zajonce jelölték. Derenken igen eltérő volt a nyulak száma, volt, ahol csak egykét nyulat, másutt viszont néhány tucatot is tartottak. A házinyúl bőrét eladták a faluban járó zsidónak. Házinyulat a húsáért továbbra is tenyésztenek Istvánnájorban, szinte minden gazdaságban. Néhány derenki család számára a méhek (

pscoly

) tartása is haszonnal járt. A méheket szalmából vagy háncsból fonott kaptárokban tartották, amelyeket a méheskertben (

pscolniku

) vagy egy erre a célra készült mozgatható épületben állítottak fel. Nyáron a kaptárakat kivitték a kertbe, s a hideg elleni védekezésül szalmával takarták le. Csupán a legidősebb gazdák emlékeznek, hogy az erdőből hoztak fatörzseket, amelyeket kivájtak a méhek számára. A mézet kizárólag saját szükségleteik kielégítésére 54