Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
kínált mennyiségtől függött. A faluban csak azoknak a gazdáknak volt esélye malacok eladására, akiknek a disznait jó fajtának tartották. A malacokért kizárólag pénzzel fizettek. A disznókat főtt krumplival, kukoricával, moslékkal etették. A legjobb takarmány azonban a makk volt. Mondták is, hogy "amikor volt makk, nem kellett kukorica" ( kied byli zolendzie, ti hie tra bylo kukorydzy ). A szájhagyomány szerint a 19. században, amikor a derenkieknek még saját erdőik voltak, a disznókat kizárólag makkon hizlalták. Kihajtották a csordát az erdőbe, ahol a nap nagyobb részét eltöltötték, majd este maguktól visszatértek a faluba. Derenken a falunak volt egy közösen tartott kanja ( dziedzinski kan ). A gazdák sorban takarmányozták a kannak igen sok ennivalóra volt szüksége. A jószágra a kondás felügyelt. Amikor a kan megdöglött, a falu közösen adott össze pénzt egy új kan vásárlására. A disznókat napjában kétszer etették, háromszor csak akkor, ha malacai voltak; ezt a munkát az asszonyok végezték. Derenken disznót saját szükségletre hizlaltak; a disznóölés rendszerint karácsony vagy újév táján zajlott le. A faluban nem volt a disznóölésnek specialistája, a családtagok és a szomszédok kölcsönösen segítettek egymásnak. A disznó leszúrása ( zasturanie ) után a szőrét szalmával lepörzsölték, majd lemosták, darabokra vágták, kiszedték a belsőségeket, kiolvasztották a zsírt ( maác ), a húst pedig a kéményben füstölték vagy néha besózták és hordókban tárolták. Kolbászt nem készítettek, ezt csak az Istvánmajorban való áttelepülés után tanulták meg. Ugyanakkor készítettek kézimalmon ( skalnyk mlynkok ) darált kukoricával kevert hurkát. Húst csupán vasár- és ünnepnap fogyasztottak, amit levesben vagy babbal készítettek el. Csak az erdőben dolgozó férfiak kaptak naponta egy darab szalonnát. Az így beosztott hús a disznóölést követő egész évben elegendő volt, noha azt meg kell jegyezni, hogy számos családnál ezt kiegészítette az orwadászat révén elejtett erdei állatok húsa. Derenken is élt a szokás, hogy disznóöléskor megajándékozták hússal a családtagokat, sőt gyakran a szomszédokat is. Mivel a faluban a családoknál nem egyidőben zajlott a disznóölés, az ajándékozás viszonylag hosszú időn át biztosította a friss húst. Kb. 1880-ig Derenken a gazdálkodás alapját - amint azt már említettük - a földművelés és a juhászat jelentette. A pásztorkodás e formájára vonatkozó isruareteink nem egyértelműek és nem teljesek, lényegében legi52
