Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
végezték, a szegényebbek gyakran tehénnel szántottak. A szántáshoz mindig két állatot használtak, tekintettel a nehezen művelhető, köves talajra. A szántás férfimunka volt, s csupán, ha a családban nem volt férfi, végezték ezt a munkát az asszonyok. Az asszonyok feladata volt a befogott jószág vezetése is, ami elkerülhetetlen volt akkor, ha fiatal, a munkában még járatlan ökröt fogtak be. A szántás mélységét a talaj minősége és a használt fogat milyensége határozta meg. Igyekeztek a lehető legmélyebben szántani, ez azonban csak a fekete és a vörös föld esetében volt lehetétséges. A köves talajt kevésbé mélyen szántották fel, hogy elkerüljék a terméketlen réteg felszakítását. A szántás milyenségét a föld kinézete alapján ítélték meg. Ha nem volt göröngyös a föld, akkor a munkát megfelelően elvégzettnek minősítették, ellenkező esetben azt mondták, hogy gyengén szántott. A göröngyöket kalapáccsal vagy szeréével verték szét. Az áttelepülés nem változtatta meg alapvetően a szántás rendjét, azzal az egyetlen kivétellel, hogy a legtöbb gazdaságban a ló vált szántás esetén egyedüli vonóállattá. A változások a szántás mennyiségére is vonatkoznak, ami elsősorban a művelt terület növekedésének a következménye. Gyakran előfordult, hogy egyszer, csak ősszel szántottak, tavasszal csak boronáltak. Derenken ezt a gyakorlatot nem ismerték. A derenkiek egybehangzó véleménye szerint a szántást követő feltétlenül szükséges művelési eljárás, a boronálás. Az elfogadott alapelv szerint rögtön szántás után kellett boronálni, mivel akkor még könnyebb volt szétmorzsolni a később kiszáradó rögöket. A boronálás célja a talaj vetés előtti lehetőségekhez képest tökéletes elsimítása. Fakeretes vasfogakkal ( zymbek) ellátott boronát használtak. Teljes egészében fából készült boronára még a legidősebb derenki adatközlők sem emlékeznek. Maga az eszköz egy tölgy- vagy bükkfából készült keretből állt, amelyet négy egymással derékszöget bezáró rúd ( laty ) töltött ki, s ezekbe volt erősítve a 16 fog ( bronik ). A keretet maguk a gazdák készítették el, míg a fogakat a helybeli kovácsnál rendelték meg. A boronáláshoz szokás szerint két, egymással párhuzamosan összekapcsolt boronát használtak. Ez nemcsak a munka gyorsabb elvégzését segítette elő, hanem védte a földet a túlzott összetaposástól. Egyedül a nagyon keskeny parcellákon használtak egyes boronákat. 32
