Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
tás olyan egyénektől származik, akik őseiket egyértelműen a szlovák nyelvi közösséghez sorolták. Az istvánmajoriak saját nyelvüket négy alapvető terminológia segítségével határozták meg: " tot ", " slowiariski " (szláv), " lendzielski " és " polski " (lengyel) . Ez a terminológiai sokrétűség csak bizonyos történeti megállapítások fényében értelmezhető. Amint azt tudjuk, Derenk első bizonyíthatóan szláv eredetű népessége olyan területről származott, ahol a szlovák nyelv volt a jellemző vagy legalábbis jelentős hatást gyakorolt a lengyel nyelvjárásra. A magyar közigazgatás számára a lengyel és a szlovák nyelvjárás nem különbözött 25 egymástól. Gotkiewicz M. említi, hogy a szláv irodalomban még a 19. század elején is általában ugyanazt jelentette a szlovák ( slowak) és a szláv ( slowian ). A "szlovák-szláv" ( slowak-slowienski ) terminusok a múltban egyet jelentettek a "szlávok-szlávság" ( slowianin-slowianskoác ) kifejezésekkel. Csak a 19. század második felében, amikor kezdetét vette a nemzeti tudat kialakulásának folyamata, vált a "szlovák" terminus egyetlen szláv nemzet jelölőjévé. Ha egy bizonyos ideig maguk a szlávok nem pontosították ezt a terminológiát nincs mit csodálkozni, hogy a magyarok minden Felső-Magyarországon vagy annak környékén lakó szlávot és nyelvüket "tót"-nak nevezték. Az egyértelműségnek ez a hiánya fordul visszájára az istvánmajoriak nyelvi definíciójában. Ennek legfőbb bizonysága - amit az elmélyült kutatás is bizonyít -, hogy a szlovák nyelv az itt élők számára idegen, ezt a nyelvet nem mindig értik helyesen, s gyakran elhatárolják magukat tőle. A ma Istvánmajorban lejegyezhető lengyel nyelvjárás kétségtelenül élő volta egyszerűen bámulatos, különösen ha tudjuk, a lengyel népesség attól a pillanattól fogva, hogy magyar nyelvterületre került, szakadatlan magyarosodási folyamatnak volt alávetve, már csak a 19. század második felétől kötelező iskolalátogatás miatt is. Adataink azt mutatják, hogy a családi ház biztosította az ősök nyelvének tökéletes ismeretét, míg a magyar nyelvet csak tökéletlenül sajátították el. Számos adat által bizonyított tény, hogy Derenken még a 20. század elején is az iskolaköteles gyermekek egy része egyetlen szót sem tudott magyarul. A magyar nyelv elsajátításának folyamata viszont elég gyorsan lezajlott, mivel a tanítók mindig magyarok voltak, akik nem ismerték a falu lakói által mindennap használt nyelvet. A felnőttek természetesen - tekintettel a kereskedelmi kapcsolatokra, a katonai szolgálatra stb. - elég jól beszéltek magyarul. Az asszonyok között voltak olyanok, akik nem tudtak társalogni a magyarokkal. Akárcsak a múltban, a legutolsó Derenken szü22
