Ewa Krasinska - Ryszard Kantor: Derenk és Istvánmajor (Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988)
nyelvjárás lengyel volta elsősorban a fonetikai jellemzők alapján állapítható meg. Az un. mazoviai tájszólás ( mazurzenie - ez, sz, i^ hangok helyett c, s, z hangot ejtenek. A fordító megjegyzése .), amely a déllengyelországi nyelvjárások megkülönböztető jegye, arra utal, hogy az itteni nyelvjárás is dél-lengyelországi eredetű. Ez a megkülönböztető jegy ugyanakkor a szlovák nyelvjárásokban ismeretlen. A nyelvészek véleménye szerint a derenki nyelvjárás bizonyos sajátosságai a lengyel nyelvet a 18. század végén jellemző fonetikai rendszer jegyeit mutatja, ami érdekes módon egybeesik a népesség megtelepedésére vonatkozó történeti adatokkal. Ugyanakkor a jelenkori nyelvi anyag elemzése azt is bizonyítja, hogy a nyelvjárás, már kialakulásának korszakában függő viszonyba került a szlovák nyelvvel. Ez szintén a telepesek dél-lengyelországi eredetére utal Reychamn J. megállapításaival egybehangzóan. A derenki nyelvjárás a lexikális és ragozási rendszerben jelentős szlovák hatást mutat, ami teljességgel természetesnek tekinthető. A magyar hatás elsősorban a szókincsben és a mondattan területén figyelhető meg. Ez a nyelvjárás más lengyel nyelvjárásoktól függetlenül, szlovák nyelvjárások kontextusában fejlődött. Berke J. véleménye szerint az említett nyelvjárás már túljutott a fejlődés zenitjén, és ma már csupán egyetlen tényező hatása alatt áll. úgy véli, hogy ez a nyelvjárás egy zárt rendszer, amely már a legközelebbi jövőben visszafejlődésnek ( regres ) indul, s noha fokozatosan, de mind nagyobb mértékben el fog magyarosodni. Ugyanakkor sentni kétség sincs afelől, hogy az Istvánmajorban feljegyzett nyelvjárás lengyel eredetű, és rendkívül érdekes változatát jelenti ennek a nyelvnek. Tehát a nyelvtörténeti kutatások egyik forrásának tekinthető. Mind emelett Derenk és ma Istvánmajor lakói számára ez a nyelv a meghatározott etnikai csoporthoz való tartozás szimbóluma, a magyar környezettől való különállás bizonyítéka. Ebben a helyzetben a népesség számos megjegyzésének, megnyilatkozásának tárgya a nyelv. Az istvánmajoriak saját és őseik nyelvének meghatározásakor néhány eltérő terminust használnak. Leggyakrabban (kb. a családok 35 %-a) szlavnak ( slowieriski , slowiariski , slowocki ) nevezik nyelvüket. A családok 31 %-a szerint ezt a nyelvet magyarul "tót"-nak nevezik, amelynek megfelelőjeként használják a slowieriski , slowok , lendzielski terminusokat. Említik a nyelvvel kapcsolatban (a családok 24 %-nál) a lendzielski terminust, illetve ennek megfelelőjeként esetenként a slowiariski és polski jelzőt is. A faluban néhány család (0,6 %) szerint kizárólag polskinak nevezhető ez a nyelvjárás. A többi család (4 %) szlováknak tartja a nyelvet: ez a megállapí21
