Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

ez ügyben segítségért vagy orvoshoz, inkább imádkozással, foga­dalomtétellel próbált segíteni baján, elment a búcsúra, s ott imád­kozott a gyermekáldásért. A magtalanok védasszonya Szent Anna volt, mert későn szülte Máriát. Hozzá mondattak misét a gyermek­telen asszonyok. Bár a hétköznapi életben a közösség nem éreztette a gyermektelen asszonnyal lenézését, de ha veszekedésre, szóvál­tásra került a sor, bizony keményen a szemébe vágták meddősége miatti kisebbrendűségét. Emlékeznek még arra a szokásra, hogy aki gyermektelenül halt meg, nem kulcsolták össze a kezét a kopor­sóban. 16 A 30-as években azonban, a matyók tömeges elszegényedésé­vel módosult a gyermektelen asszonyok megítélése is. Ügyesnek tartották és irigyelték azt az asszonyt, aki „tudott magára vigyázni". Főleg a földesek, a birtokosok társadalmi rétege körében vált gya­korivá az egyke és a gyermektelenség. 17 A parasztság átalakulása, a földhiány, a föld értékének megnövekedése módosította tehát a természet törvényét, megváltoztatta az erkölcsi normákat is. Amennyire természetes a családban a gyermek, a hagyomá­nyos családi köteléken kívüli gyermekáldás annyira a közösség nor­máiba ütköző, s ezért megbotránkozást, kiközösítést, elutasítást váltott ki a matyóknál is. Az ítélet elsősorban a megesett lányt súj­totta, a legényt kevésbé, bár éreztették vele is bűnét. A közösség normáin kívüliség végigkísérte az így született gyermek életét is. 18 A visszaemlékezések szerint a század elején még elég ritka volt Mezőkövesden a megesett lány, szinte név szerint emlékeznek is a személyekre és történetükre. A megesett lány általában egyedül maradt, de ritkán előfordult, hogy az állapotos lányt elvette a le­gény, a két család egyetértésével. Arra is volt példa, hogy a meg­esett lányt hirtelen egy idősebb legénnyel vagy özvegy emberrel há­zasították össze, esetleg anélkül is, hogy a menyasszony állapotáról előzőleg felvilágosították volna. Ha a menyasszony erkölcse, tiszta­sága szóbeszéd tárgya volt, így fogalmaztak a mezőkövesdiek a la­kodalmán: „Lángba borulhatna a koszorú a fején!" Akiről már nyil­vánvaló volt, hogy nem illeti meg a koszorú az esküvőn, az csak pártában esküdött. Ha a terhes menyasszonynak mégis koszorút tettek a fejére, a fátylat előre hajtották az arcára, hogy „ne lássa a jó Isten". Egy szólás eredetének magyarázataként általánosan ismert az alábbi történet: Egy matyó lányt megejtett egy zsidó. Elvette ugyan feleségül, de az anyja így is nagyon szégyellte. A lány koszorúban esküdött, s az anyja így sirattad: „Jaj, Kató, oda a koszorú, elb . . . ta a zsidó". 23

Next

/
Thumbnails
Contents