Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban (Borsodi Kismonográfiák 29. Miskolc, 1988)

A megesett lány sorsát dalban is megénekelte a matyóság:

19 „Jányok, jányok rólam tanuljatok A legénynek csókot ne adjatok Mert a nagy csók nem esik hiába Könnyed csordul a bölcső gombjára." A legtöbb megesett lány tehát egyedül maradt, nem is ment férjhez, „viselte a szégyenfátylat egész életében". A legényt akkor még „nem fogta a törvény", nem kötelezhették semmire, „nem lehetett ráüszkölni". Amikor azonban ilyen legény nősülni akart, nem minden lány ment hozzá, megjegyezték róla a bűnét, hogy „ezután már rínak, bőg a borjú utána". A megesett lányt általában öreglegény vagy özvegyember vette el. „Nem tiszta vér, kevert vér az már" - mondták az ilyen lányra.

20 A gyereket sokszor nem is az anyja, hanem a nagyszülők nevelték fel, főleg, ha a későbbi férj nem vállalta fel a más gyerekét. A megesett lány vétke révén tehát kiszorult a közösség megszokott hierarchiájából, egyik csoportba sem tartozott igazán. Haját felfésülték, mint az asszonyokét, nem járhatott tovább lány ruhában, lánypajtásaival való barátsága megszakadt, ugyanakkor a menyecskék sem fogadták be igazán. A közösségből való kiszorultság végigkísérte életét. Bár elismerték szorgalmát, tisztaságát, azt, hogy nehezen nevelte fel a gyermekét, de szégyenét szóváltás alkalmával még öreg korában is felhánytorgatták neki. „Eridj, te, jobb, ha hallgatsz, nem tapodott az én lábamra a szamár, mint a tiédre!" A törvénytelen gyermek az anyja nevét viselte, zabinak, fattyúnak, szerzett gyereknek, kapott gyereknek nevezték a matyók. A megbélyegzettség az ő életét is végigkísérte, és a családalapításnál is hátrányt jelentett számára, bármilyen szorgalmas is volt, rossz vérűnek tartották.

21 24