Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

Poharak Üveghutáink kivétel nélkül többféle formában és nagy mennyiségben állítot­tak elő boros-, pálinkás-, és söröspoharakat. A poharak hagyományos formája kezdetben követte a középkori típusok alakját, vagyis a lapos talpból kinövő hengeres, esetleg enyhén tölcsérszerű test alkotta a pohár alapformáját (26. kép). A legkorábbi ismert paraszti használatban lévő poharak vastag falúak voltak, szennyezett üvegből készültek. A pohár falát legfeljebb lyuggatással díszítették. A formába fúvás és a lyuggatás segítségével nyert egyszerű díszí­tési módok mellett sokkal gyakoribb volt az edény üvegfalának festése, rátétes díszek alkalmazása, metszett, gravírozott vagy csiszolt díszekkel való ékesíté­se, és a színes üvegből való pohárkészítés (27. kép). Erdélyben, Felső-Magyar­ország különböző hutáiban a XVIII. századtól általánosan elterjedtek voltak a kék színű poharak, de a későbbiek során mindkét területen a legváltozato­sabb színben (sárga, vörös, zöld) káprázó termékeket gyártottak. A regéci ura­dalmi huták tölcsérszerűen formált, 1-1,5 dl űrtartalmú változatos színű üvegpoharait a környék lakossága vásárolta elsősorban, s a huták szomszéd­ságában levő településeken halottak napi megemlékezéskor gyertyát állítot­tak bennük a temetőben. Elképzelhető, hogy ezekhez a poharakhoz hasonló funkciójú üvegeket fedezhetünk fel az ún. mécspoharakban, amelyeket az or­szág legkülönbözőbb katolikus lakta területein használtak. Egy Szeged kör­nyéki leírás szerint a mécspohár gyertya vagy kanóc tárolására szolgált, a tisz­taszobában valamelyik szentkép előtt gyújtották meg, főként a Mária-kép előtt. Szokás volt az ilyen üvegpohárban a szombat esti mécsgyújtás is a Bol­dogasszony tiszteletére (28-29. kép). A poharak gazdag formai és díszítésbeli változataival már a XVIII. szá­zadban is találkoztunk, de főként a XIX. századra vált jellemzővé a rendkívül változatos formavilág. Az ekkor elterjedt, „nyugtalan alakú poharak" a gó­tikus kelyhek, serlegek formáját utánozták. Ezek a talpas poharak a külföldi, főként velencei és cseh mintáknál jóval egyszerűbbek voltak. A talpas poha­rak cuppájának kiképzése szinte az ország összes területén hasonló változa­tosságot mutat (28. kép). Főként a XIX. századból ismertek az olyan népi po­68

Next

/
Thumbnails
Contents