Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

Az ablakok üvegezése csak a módosabbak kiváltsága lehetett. A XVIII. század elején 2 írt 15 dénárt kértek egy ablak üvegezéséért. Amíg a főnemesek, az egyházak szinte az ország minden részén, a módosabb polgárság Erdélyben és Felső-Magyarországon, valamint a Dunántúl nyugati és északi részein áldozhatott az ablakok üvegeztetésére, addig a szegényebb rétegek, így az alföldi mezővárosok polgársága nem nagyon engedhette, vagy engedte meg ezt magának. Szegeden 1725-ben üvegeztek először ablakot, s azt is a város tanácsa csináltatta. Gyöngyösön, Egerben, Miskolcon, Kecskeméten és Nagykőrösön is csak legfeljebb a városi tanácsok, az egyházak, vagy éppen a módosabb betelepült nemesek engedhették meg maguknak a költséges ablaküvegezést. A mezővárosi polgárság döntő többsége és a jobbágyfalvak lakossága még csak nem is álmodhatott fényt áteresztő, a hideg ellen védelmet nyújtó ablakok készítéséről. Hasonlóképpen - a történelmi borvidékek átlagon felüli életmódról tanúskodó lakossága kivételével (főként Tokaj-Hegyalj a) - az ország népességének túlnyomó része számára is elérhetetlen volt az üvegből készült ivásra szolgáló és tárolóedények beszerzése. A fából készült edények házilag előállíthatók voltak, vagy éppen a fazekastermékekhez hasonlóan helybeli mesteremberektől, vagy vándorárusoktól olcsón beszerezhették őket. A hagyatéki leltárak és a vagyonösszeírások vizsgálata alapján leszögezhető az, hogy a XVII-XVIII. században a Dunántúl gazdag főnemesi és polgári, valamint Felső-Magyarország szabad királyi városainak polgári háztartásai kivételével és az Erdélyen kívüli területeken nagyon ritka volt az öblösüveg használata. Az egyes faluközösségek templomaiban is csak ritkán találhatunk üvegtárgyakat. így többek között a felső-magyarországi falusi templomok összeírásában, felszerelési tárgyainak számbavétele során, mint rendkívül értékes tárgyakat említik az esetlegesen előforduló, üvegből készült templomi kegyszereket. Ezeket azonban nem a faluközösség vásárolta, hanem egy-egy gazdag főúri adományozó juttatta az egyháznak. Cserépfalu templomában az egyházlátogatók 1754-ben „egy újkeresztyén kristály korsó"-t találtak. Ládbesenyőn 1711-ben egy „kristály pohárka", Ládházán 1757-ben egy „öreg kristály korsó", Radnóton 1735-ben „egy kristály pohár", ugyancsak 1735-ben Sajóbábonyban „egy virágos kristály pohár", Szentsimonban és Varbócon egy-egy „kristály pohár" volt a falu templomában. Bükkaranyo38