Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

son 1757-ben „egy kristály fedeles korsót", Barkán 1801-ben „egy hajdan metszett, fedeles, virágos, kristály pohár"-at vettek számba a vizitálok. Valószínűleg ezek a tárgyak borzovai és szilicei újkeresztény, vagyis habán üvegek voltak. A habán üvegek minden bizonnyal nemcsak a felsorolt templomokban, hanem másutt is szerepelhettek az egyházi felszerelési tárgyak között. Mindez azt jelenti, hogy a parasztság ismerte az üvegtárgyakat, sajnos azonban anyagi lehetőségei nem tették számukra lehetővé használatukat. A gyülekezeti összejöveteleken túl láthatott még a parasztság üveget az uradalmi vendégfogadókban, ahol fütyülős és porciós üvegekben szolgálták fel az italt, ha az uradalomnak volt üveghutája. Ismerhette a parasztság a zsidók révén is az üveget, hiszen köztudomású volt a zsidó esküvők alkalmával gyakorolt üvegpohár törés. Különböző feljegyzésekből és természetesen a recens gyűjtésekből is tudjuk azt, hogy a kelet-európai zsidóság körében általánosan elterjedt szokás volt a mennyegzőn poharak törése. Poharat kellett a földhöz vágni, amelyet a menyasszony cipője sarkával széttiport. A zsidók hiedelme szerint a sok darabra hulló üvegcserepek szerencsét hoztak a házasság során. Az eladósorban levő leányok ebből kapkodtak fel darabokat és ezek közül némelyiket ékszerként viselték ötvösfoglalatban. Továbbá ismerte a parasztság az üveget, mint ékszer alapanyagot is, hiszen a gyöngysorok viselete elterjedt volt az országban. Üveggyöngyök díszítették a gyöngyöspártákat is. Egyes településeken, így Debrecenben üveggyöngyökkel díszítették, hímezték az énekeskönyveket is. Az üvegtárgyak ismeretére utal továbbá az üvegestánc elterjedése is. Az üvegtárgyak birtoklásának hiánya, az üvegedények magas ára miatt a parasztság a gazdagság látszatát és tényét kifejező eszköznek tekintette az üveget. Ezt alátámasztja az, hogy a paraszti származású liturgikus énekeskönyvek illusztrátorai a XVIII. század derekáig és ezt követően is előszeretettel ábrázoltak üvegtárgyakat. A példák sokaságából érdemes megemlítenünk a sajópálfalai irmológion (énekeskönyv) egyik illusztrációját, mely 1753-ban készült és Jézus Simon farizeusnál elköltött vacsoráját ábrázolja. Bizonyítható, hogy a görögkatolikus egyházközség számára készült énekeskönyv illusztrációja előképe ukrán f ametszőtől származik, aki a XVII. században készítette művét. A sajópálfalai rajzoló a fametszetes ikonográfia pontos követése mellett, mint mellékes tárgyakat, saját környezetének emlékeit jelenítette meg az 39