Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

Az üvegkészítés technikájához még szorosan hozzátartoztak azok a díszítőeljárások is, amelyeket a népi üvegeken már végső formájukban felfedezhetünk. A hutákban a legegyszerűbb díszítési módoktól kezdve a legbonyolultabb díszítőeljárások adoptált változatáig szinte mindent alkalmaztak. A népi üvegek díszét elsősorban a szép forma adta, amit a mester maga alakított ki a fúvás során, vagy pedig az előre elkészített formák segítségével. A legegyszerűbb és viszonylag általánosan elterjedt díszítő módnak számított a légbuborékok meghagyása, vagy a képlékeny termék falának szöggel történő lyuggatása, amikor szintén légbuborékok keletkeztek. A mesterek az üvegkészítő formába gyakran drótszálakat is helyeztek, s így az edények falvastagságának ritmikus változtatásával fokozták a fény és az árnyék játékát. A fény és árnyék hatását fokozó „optikai díszek" igen kedveltek és szinte az ország egész területén elterjedtek voltak, kezdve az üvegedények bordázásától az egész felületet borító „rücskök

"-ig. Hasonló célt szolgált a szintén általánosan elterjedt fonalas díszítés. A hutákban áttetsző, színtelen anyagból, vagy színes üvegből vékony üvegszálakat készítettek, amelyeket az üvegedényekre forrasztottak, vagy a még képlékeny állapotban levő hólyagba belenyomva az ezt követő fúvással juttattak érvényre. Bonyolultabb díszítőeljárásnak számított az üvegek színezése, az edények felületének festése és a különböző metszéssel, véséssel történő ékesítés. Az üveg színezése csak a színtelen, áttetsző üvegeknél érvényesült maradéktalanul. Ezért a népi üvegeket gyártó hutákban meg kellett teremteni a színtelenítés előfeltételeit, ha színes üvegeket akartak készíteni. Ez bonyolult eljárást igényelt, különösen akkor, ha belegondolunk, hogy a kis erdei üvegcsűrök közhasználati üvegeinek túlnyomó része szennyezett üvegfalú, vagy éppen ennek eltakarására zöld színű volt. Színtelenítésre salétromot, arzénes savakat, ólomoxidot és mangán-hiperoxidot használtak. Ezek a vegyületek a kiegészítő színek elvén alapulva hoztak létre színtelen, áttetsző üvegeket, amelyeket további oxidokkal lehetett a kívánt színre átalakítani. így többek között a kobaltoxid kék, a rézoxid zöld és vörös, a krómoxid sárgászöld színezést tett lehetővé. A színes opak (félig áttetsző) zománcfestés, valamint a metszéssel, véséssel történő díszítés az üveg színezéséhez hasonlóan csak a XIX. században vált jellemzővé a népi üvegkészítésben. E díszítőeljárások lényegében a 33