Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

nekén éles „köldök"-szerű törési felület keletkezett, a ragadóvas nyoma. A hűtőkemencére azért volt szükség, mert a még meleg üvegtárgyak a hirtelen lehűlés következtében megrepedtek volna. így lassú tűzön kellett fokozatosan lehűteni. Fúvással csak a tárgyak egy részét készítették. Általánosabb, elterjedtebb üvegkészítő eljárás volt Magyarországon a formába fúvás, amikor a mesterek a gyerekek által kezelt formákba fújták az üveget. Valószínű, hogy a formába fúvás gyakorisága, általános elterjedése azzal is magyarázható, hogy a közhasználati üvegek készítői, a magyarországi huták mesterei nem mindig rendelkeztek olyan szakértelemmel, hogy szabadon komponált termékek gyártására vállalkozhattak volna. A formák segítséget nyújtottak, hiszen a mesternek csak a fúvással kellett törődni, a forma a tárgy alakján túl sokszor a végső díszítést is megadta az üvegeknek. A formába fúvási eljárás közkedveltsége magyarázza azt is, hogy a hutákban igen fontos szakembereknek számítottak a „fazékcsináló" vagy „sajtfa vágó" mesterek, akik agyagból vagy fából készítették az üvegkészítő formákat. Az üvegkészítés munkafolyamatai (A Vasárnapi Újság illusztrációja nyomán) 32