Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)

TECHNIKA A XVII-XVIII. századi, népi üvegeket gyártó huták épülete, berendezése és a termékelőállítás technológiai menete szinte teljes hasonlóságot mutat az egész országban. A régészeti feltárások és a korabeli feljegyzések alapján a következő kép rekonstruálható: A központi épület egy többnyire fából épült és zsindellyel fedett pajta, vagy csűrszerűen kiképzett objektum volt. (Innen ered a hutának megfelelő régi üvegcsűr vagy üvegpajta elnevezés.) Itt helyezkedtek el az üveggyártáshoz nélkülözhetetlen kőből, tűzálló téglából épült kemencék. Ismerünk olyan kemencetípusokat is, amelyek a paraszti lakóházak búboskemencéihez hasonló módszerrel épültek. A fából elkészített kemencevázat 10-15 cm vastagságú tűzálló agyagréteggel fedték, amelyet a faváz eltávolítása után lassú, állandó tűzön kiégettek. A szokás szerint négy bejárattal ellátott hutaépületben rendszerint 3-4 kemence állott. A kemencék funkciójukat tekintve a folyékony üvegmassza olvasztására, hűtésére, faszárításra és agyagedények, formák készítésére szolgáltak. A fa a kemencék alsó részén levő tűzhelyen, rostélyon égett el. Az olvasztó kemence tűzhely feletti részén álltak a tégelyek, amelyekből az üvegfúvók dolgoztak. Az olvasztókemencéknek több nyílásuk volt, s ezeken keresztül közelíthették meg a munkások az olvadt üvegmasszát. A különböző magyarországi hutákban váltakozó számú üvegfúvó dolgozott. Ismerünk olyan hutákat, ahol kettő, de ismerünk olyanokat is, ahol tíznél több üvegfúvó dolgozott. A leggyakrabban azonban 6-8 fúvót alkalmaztak. A közhasználati üvegeket gyártó üzemekben kizárólag káliüveget készítettek. Az üveg lényegében kovasav és alkáliák vegyülete. A káliüvegek esetében ez azt jelentette, hogy üveghomokot, népies nevén békasót ömlesztették az elégetett bükkfa hamujának kilúgozásával nyert hamuzsírral és stabilizátor29