Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)
A XVIII-XIX. századi Magyarország az európai üvegművészeti áramlatok metszéspontjában elhelyezkedve, északon a cseh-morva, a lengyel, nyugaton a német és osztrák, délen pedig a nagymúltú olasz üvegművészeti hagyományok gyűjtőterületévé vált. A divatos cseh-morva üvegművészet hatása kezdetben Felső-Magyarországon érződött, míg az ország többi részén a velencei hagyományok továbbéléséről tanúskodó termékelőállítás folyt. Alap- • vetően csak a Dunántúlon mutatható ki kezdetben a két stílusirányzat keveredése a tárgyi emlékanyagban. Ha a magyar üvegiparon belül az általánosan elterjedt, közhasználatra gyártott termékeket vesszük vizsgálat alá, akkor megállapítható, hogy az itáliai hagyományok dominálnak, mert a díszítést szinte túlnyomó mértékben a forma szolgáltatta, amelyet legfeljebb egyszerű technikai eszközökkel tettek hangsúlyozottabbá. Természetesen az ország egyes részein kialakult üvegkészítő központok termékei az adott terület gazdasági és társadalmi helyzetét érvényesítő piac hatását erőteljesen tükrözik. Felső-Magyarország és a Dunántúl északi részén a jelentős számú és módosabb parasztság, kisnemesség és polgárság sokkal jobb közeget szolgáltatott az új, divatosabb áramlatok befogadására, mint Felső-Magyarország déli területének és Erdély nagyobb részének népessége. A XVIII-XIX. századi üveghuták szorosan körbefogták Magyarország területét. Kihasználva a természetföldrajzi viszonyokat, főként a hegyvidékeken helyezkedtek el, s igen sajátos módon a fazekasközpontok konkurenciáját kiiktatva a tároló- és ivóedényekkel ellátatlan területek meghódítását tűzték célul. A korabeli statisztikai és geográfiai munkák szerzői meglepően nagyszámú üvegkészítő központról adnak tájékoztatást. KORABINSZKY 1786ban Pozsonyban megjelent Geographisch-Historisches Produkten Lexikon von Ungarn c. munkája alapján 1711-1786 között 32 üveghuta működött Magyarország területén. FÉNYES Elek az 1839-ben megjelent statisztikai munkájában a XIX. század első felében már 56 működő üveghutát említ. A nyilvánvaló statisztikai tévedések f igyelembevételével leszögezhető, hogy a két évszázadban, amikor a közhasználatú üvegek a parasztság körében megszokottá váltak, 40 illetve 60 között lehetett a működő üveghuták száma. Ez a szám még csak tovább növekedne akkor, ha figyelembe vennénk a kis erdei üvegkészítő műhelyek megszokott vándorlását, időszakonkénti áttelepítését. 15
