Veres László: Magyar népi üvegek (Borsodi Kismonográfiák 28. Miskolc, 1989)
ezüstbányák szomszédságába. A fő üvegkészítő centrumok Selmecbánya, Körmöcbánya és Bélabánya környékén, Erdélyben Nagybánya és Felsőbánya mellett, valamint a Bihari Érchegység aranymosásra alkalmat nyújtó patakjai mentén települtek. Az első üveghutáink közül a legismertebb, s feltehetően legkorábbi a Felvidéken, Teplicén üzemelt, amely a XIV. század elejétől a XVI. század végéig kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte állandóan gyártott üveget. A korai magyar üvegipar története a teplicei üveghuta megszűnésével zárult le, miután a huta munkásai a török veszély elől más országokba menekültek. Amikor a magyar üvegipar a török pusztítások áldozatául esett, az európai üveggyártás történetében egyeduralkodó velencei üvegkészítés is hasonló, katasztrofális helyzetbe került. E folyamat akkor kezdődött el, amikor a különböző európai országok velencei titkokat elleső üvegipara (Németalföld, Franciaország, Portugália, Németország, valamint Cseh-Morvaország) megszüntette a velencei üveg korlátlan piaclehetőségeit, s az egyes országokban olyan művészi szintű termékelőállításra képes központok alakultak ki, amelyek a hagyományos területeken is veszélyt jelentettek a velencei üvegipar számára. A velencei üvegipar hanyatlását, a termelés állandó csökkenését, a termékek formai elsekélyesedését végső soron az üvegmetszés alkalmazása és a cseh kristályüveg felfedezése okozta. Az üvegmetszésnek mint díszítő eljárásnak a cseh kristályüvegen való alkalmazása egy új korszak kezdetét, a cseh kristályüveg uralmát jelentette az üvegipar történetében. A XVII. század elejétől divatossá váló üvegmetszés önmagában még nem okozhatta volna a velencei üvegipar vezető szerepének elvesztését. Ugyanis az évszázad nagy részében ismert üvegtípusok, a káliüveg és a nátronüveg nem tették lehetővé a díszítő eljárásban rejlő összes lehetőség kiaknázását. A fizikai szempontból legerősebb felületeken, általában a központi részeken lehetett csak az üvegedények felületét mélyíteni, de még így is komoly szaktudást igényelt a mívesen díszített tárgyak előállítása. Alapvetően megváltozott azonban a helyzet, amikor olyan üveget tudtak gyártani, amely elviselte a díszítés szempontjából felesleges üvegrészek eltávolítását. Ilyen minőségű üveget 1670-1680 között Észak- és Dél-Morvaország néhány hutájában sikerült kikísérletezni. Ez is káliüveg volt, csak a korábban ismert 11