Telepy Katalin: Tenkács Tibor (Borsodi Kismonográfiák 27. Miskolc, 1987)

sével. Nem zúgolódott, igyekezett idejét kihasználni. A szabadságharc centenáriuma közeledett, ennek tiszteletére, mint lelkes hazafi az akkori Népfőiskola igazgatója, Nagy János támogatásával kollektív tárlatot szervezett. Az akkori művészeti sajtóorgánum, a Szabad Művészet elismerő kritikát hozott Szegi Pál tollából, és Tenkács két képét is közölték, az Aratás-t és az Áradó Bodrog-ot. Tenkács azonban nem elégedett meg saját előmenetelének egyengetésével, neki mindig is közösségre volt szüksége, és gondolatait a jövő foglalkoztatta. Pesti festőtársaival hamarosan felvette a kapcsolatot. Most már apósáék segítségével, kertjükben melléképület átalakításával - tágas műteremhez is jutott. Ezzel már társaira is gondolt. Örült, hogy vendégül láthatta barátait két-két hétre, megteremtve ily módon a „magán művésztelepet". Az ellátásról a Csutkái család gondoskodott, így festhettek nála három éven keresztül nyaranta kollégái: Breznay József, Iván Szilárd, Vidéky Brigitta, Győri Elek, G. Szabó Kálmán, Szabó Vladimir, Bajor Ágost, Rozs János, Szilvásy Margit, Juris Ibolya és sokan mások. A festők egy-egy képüket átadták kiállítás céljára és ezekből a lelkes szervező Tenkács a majdan megvalósítandó Tokaji Galéria anyagát gyűjtötte össze. A magánművésztelep úttörő, fontos intézménynek bizonyult, és közkedveltségnek örvendett az akkor még meglehetősen szervezetlen hazai művésztársadalom körében. Három évig a helyi tanács támogatását is megkapta. A most már Szakkör-ként működő kis közösség munkájának ellenőrzésére megjelent Fischer Ernő, a Népművelési Intézet akkori munkatársa. Megtetszett neki a lelkes együttes és Tokaj: így tette át az Intézet ide állandó művésztelepét, amely az Amatőr Képzőművészeti Mozgalom számára mindmáig centrumnak számít. Ehhez a gondolathoz kapcsolódva Tenkács hamarosan megszervezi 1949-ben a Tokaji Dolgozók Képzőművészeti Iskoláját, melynek egyben Urbán Bélával együtt tanára is lesz. Az ötvenes évek alkotásai az újjáépítés lázas időszakát tükrözik országszerte. Minden művész ezt az eszmét szolgálta, ki ecsettel, ki vésővel, kalapáccsal, ki fa-és rézlemezen késsel, tűvel metszve ki a kompozíciót. Az országos kiállításon sem lehetett érdeme annak, aki nem vette ki részét az ilyenfajta ábrázolásból. Senki sem volt kivétel, a nagy beérkezett mesterek épp úgy, mint a kezdők a munkát ábrázolták. Megbabonázottan keresték a motívumot, a témát, hiszen a témaválasztás a díjazás lehetőségeit is bizto17