Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

Miskolc város emlékezetében elevenen él Ficzere Lászlónak, a vasutas festőnek alakja. Sajátos geometrikus műveinek sorsát figyelemmel kísérik azok, kik maguk közül valónak tartják. Alkotásainak utóélete ma is foglalkoztatja a miskolciakat. A szálfatermetű emberben egészséges önbizalom és céltudatosság lakozott, óriási akarattal és kitartással együtt. Szűkebb hazája nyújtotta lehetőséget kihasználva művelte magát, s ambicionálta belső elszántsága, hogy becsületes vasúti szolgálataival megszerezze a jogot: festő lehessen. Az 1946-ban felállított szabadiskolában, 35 évesen kezdte gyermekkori vágyához az első komoly lépést megtenni. Két évtized adatott számára, hogy stúdiumokat végezzen, megtanulja a képi szerkesztés törvényszerűségeit, megtalálja sajátos kifejezésmódját, s kibontakozva sikeres festő legyen. A halálát megelőző műcsarnoki kiállításán életművének legjavát, a nagy elkötelezettségről valló kompozícióit állította ki. A szabadiskolától a Műcsarnokig megtett út önmagában is példátlan a magyar művészetben. Különösen úgy, mint Ficzere esetében. Önpusztító hévvel festette képeit a tévedést nem tűrő vasúti szolgálattal váltakozva, — csupán „szabadidejében". A két különböző feladatnak úgy tett eleget, hogy azokért magas elismerésben részesült. (1955. Munka Érdemrend, 1962. SZOT-díj) A számára nélkülözhetetlen élettérhez hozzátartozott a tisztességgel végzett munka és a minden körülmények közötti helytállás. Alkotói munkáját is 5