Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

hideg színek összecsengése, bizakodás vagy elkeseredés jelentkezik az egyes vásznakon, a karóba húzottak vörösei pedig lobogó lángként csapnak fel az elégetett parasztvezér alatt. Maga a tüzes trón, melynek egy-egy karfája egy-egy kereszt, utal Dózsa sorsában az egész tragédiájára." Ficzere erényei mellett korlátaira is rávilágít az írás: „ ... művészete szűkszavú, őszinte, keménybeszédű. Utal a megtett út nehézségeire is, jól mutatja egyúttal azt is, hogy alkotója tisztában van lehetőségeivel, s világosan látja a maga elé tűzött utat."

66 A budapesti bemutatkozás nem maradt visszhang nélkül. Elsősorban Solymár István, a MNG egykori főigazgatóhelyettesének tollából jelentek meg méltató írások, ő volt az aki a kiállítás megnyitását is vállalta.

6 7 Még nem tudhatta ekkor senki, hogy e sikeres tárlat lesz az életének nagy záró akkordja. A szakembereken kívül vásárlók is érdeklődtek a képei iránt, s a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába került — Solymár István javaslatára — a Füstrevárók c. képe. A leghősiesebb férfimunka, a bányász sors, Ficzere habitusát megismerve magától adódó témaként került a művész programjába. Ezúttal is tollrajzokban alakította ki a kompozíciókat. Az állandó bizonytalanságban végzett megfeszített földalatti munka különös helytállást és bajtársiasságot igényel. A gondolatsor nyitó műve a Csillések, s a Bányászbánat-tal bezáródó sorozat napjaink egy balladáját mondja el. A Füstrevárók, a Bajtárskeresés, a Bányásztragédia a heroikus munka himnuszai, s lesz általuk teljesebbé a csonkán maradt művészi gondolatfüzér (33-34. kép). A föld mélyén folyó munka lényegét a kortársak között talán a témához illő keménységgel Ficzerének sikerült a legmarkánsabban megragadnia. A Füstrevárók azóta is e témakörben rendezett kiállítások elmaradhatatlan darabja. A robbantás utáni kényszerű pihenés az élettér fokozott korlátai között, az egymásrautaltságot, a feltétel nélküli bizalmat váltja ki a csapattársakból, s válnak bajtársakká a kemény munka, s a szomorú tragédiák folytán. Az epikusán egymásba fűződő képek egyike a Bányász tragédia. Ezúttal öt bányamentő megható igyekezettel hozza felszínre bajba került társát. A testtartások, a szenes arcok mögül kivillanó szomorú tekintetek a mindig félt tragédia bekövetkezését fejezik ki. A ciklus talán legmegrázóbb darabja a Bányászbánat (33.sz. kép). A férfiak őszinte fájdalmának minden gesztus nélküli megnyilatkozásában is a mély gyász kerül kifejezésre. A csendes hallgatás, az együttes magány, a saját sorsuk feletti töprengés a két erős férfi összeroskadt alakjában nyer kifejezést. Az elmúlás feletti fájdalommal teli képei már a budapesti kiállítás után született. A valamivel korábban festett Külszíni bányászok és a Munka után sörözőit. Még egy derűsebb, az életüket azonosan élő munkásemberek csendes meditációja hatja át ezidőtájt műveit. 48