Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

Az egymásratalálás gondolata legalább olyan sokszor foglalkoztatta Ficzerét, mint a szakadatlanul munkálkodó ember alakja. A Reggeli a mezőn című kép is ebbe a témakörbe illeszthető (VII. színes kép). A már első munkáján túllévő fiatalember csendes früstökét a menyecske gondoskodó, boldog megelégedettséggel figyeli. A kendős asszonyka profiljából ezútal sem látszik több, mint az elmúlást idéző Anyám-ébó\, mégis aggodalmasan összekulcsolt karjai, a picit megbillenő feje a hibázni nem akaró szeretet báját viseli magán. A fiatal párt a négyzet szabályossága zárja össze, telve meghittséggel, szeretettel. Ficzerét korosztálytól függetlenül izgatta az emberi sorsközösség vállalásának témája. Az életút azonosan formálta két javakorabeli embert örökít meg a Gond. A helyszín a Padon-ra emlékeztet, — s valószínű egymás párdarabjainak készültek a képek, érzékeltetni kívánván az idő múlásának emberen hagyott nyomát, — s az igaz kapcsok megerősödését. Ezúttal egyikük a környezettel megegyezve a meleg színek gazdag tónusvariációjával fogalmazódik meg, s tőle nagyon különbözve, a grafit hidegségével válik el párja. Bár tartásuk egymásban tükröződik, az azonosulás az egyéniség megtartásának óhajaként jelentkezik. Ficzere szimbolikus erőt tulajdo42