Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

lékeztetőn metszi ki határozott vonalakkal a kubikust, a légkalapácsos útépítőt. A felmagasztosítást segítendő, alacsony horizontra állítja figuráit, — s a középkor attributumhasználatát is átveszi. Nem sok műve készült ilyen felfogással (Talicskás 19.sz. kép), de a Művészetek címmel elkezdett grafikai ciklusán később is érződik ez a gótizálásra való hajlam (21-22.sz. kép). Ez utóbbi rézkarc sorozaton az 1960-as évek op-art hatása is jelen van. Figuráinak redukciója két tónusra korlátozódik: a megmunkálatlan fém fehérjére, és az egymáshoz hasonló mély szürkére, feketére. A Képzőművészet megtestesítője egy inspiráló szép modell, kinek alakja megismétlődik a posztamensen álló kisplasztikán. A gyermekét ringató éneklő anya személyesíti meg Dal címmel a zenét. Ficzere maga is művelte a zenét, fuvolázott — s a hozzá oly közel álló művészeti ágat egy csellós geometrikus sötét foltok elé ültetett alakjában is megörökítette. A sorozatba illeszthető még egy korongozó fazekasról készült grafikája, de a legismertebb rézkarca, a Táncolók, szintén e gondolatkörből való. Ficzere számára a cselekvő ember megfogalmazása volt talán a legfontosabb művészi program. Tudatos célja volt, hogy a vezető szerephez jutott munkások — kiknek tragikus sorsát a két világháború közötti művészetben oly magas fokon sikerült a társadalmi jelenségekre érzékeny legjobbaknak ábrázolniuk — ne kerüljenek háttérbe, hanem az őket megillető helyet foglalják el a jelenkor művészetében. Ficzerénél a létbizonytalanság derkovitsi látomását a békés emberi sorsábrázolás válthatja fel, s gondolkodására jellemző módon minden spekulációtól mentesen értelmezi azt. A már sajátos alkotói folyamatának küzdelmes stációit bejárva születnek meg a férfias líra rejtőzködésével Emberpárja]. Szűkszavúsága fokozza az érzést, a kimondatlan szó mögött ott van az élethez szükséges manna felismerése. Több ez minden erotikus kitárulkozásnál, túláradó bőbeszédűségnél, áthatja az elhatározás: teljességgel megmutatni azokat, kikkel sorsközösséget vállalt. A tavaszi zöld fű frissessége veszi körül a Padon című kép egymással ismerkedő fiataljait. A tartózkodást és az érdeklődést egyaránt sikerült kifejeznie a képpel (VI.sz. színes kép). A képsíkkal párhuzamosan elhelyezett, a párizsi kék erőteljességével megjelenített padon egymásnak csaknem szimmetriájaként foglal helyet a lány és a fiú úgy, hogy a látszatra igen egyszerű kompozícióval igen sokat tud kifejezni, az ismerkedés távlatára is képes utalni. Ficzere életművének legérzékenyebb festői megnyilatkozása ez a mély gondolatiságot lírával ötvöző alkotás. A fiatalok mozdulata harmonikus, s mondhatni bravúros, ahogyan a festő kecsessé tudta tenni figuráit a geometrikus előadásmód ellenére. Ezen a képen alkalmazza először azt a megfigyelését, hogy a test színe egyénenként változik, s az mint képépítő elem tudatosan felhasználható. A fiatal pár öltözete hasonló, mindketten a szürkék variánsaiban jelennek meg, s az őket körülvevő homogén zöld világ a reménnyel teli boldogságot fokozza. 41