Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

KITELJESÜLÉS ESZTENDEI (1962-1967) Ficzere László művészetbe vetett hitét erősítette a társadalmi és szakmai megbecsülés. Az 1962-1967 közötti rövid záró korszak a küzdelmesen megtalált geometrikus előadásmódban fogant, és nagylélegzetű kompozíciók születésének ideje volt. Taulajdonképpen ez a rövid öt esztendő tekinthető a kizárólagosan alkotómunkával telt korszaknak. A mondandók sokasága egyre inkább inspirálta a munkára, — már túl az önmagára találás nehézkes formakeresésén. Ugyanakkor a festőtársaival továbbra is naponta vitázni kényszerült, mert geometrikus előadásmódja sokszor a szerkezetet nem követte szervesen.

58 Ficzere már rendíthetetlenül kitartott a formát háttérbe szorító, a mondandójához legközelebb álló síkgeometrikus festészet mellett. A nap első felét műtermében, mindenki által tiszteletbe tartatva, kizárólag az alkotómunkára fordította. „Ekkor már idegeiben volt a kép, izgatta és egy teljes felindultsági állapotba hozván magát viszonylag gyorsan alkotott."

5 9 Ez különösen akkor érdekes, amikor tudjuk, hogy tenyérnyi rajzi ötleteit még kis méretben ki kristályosította, s ehhez ragaszkodva pontosan tette át azokat tekintélyes méretű táblaképekké. Miután úgy érezte munkájával eljutott egy olyan szintre, hogy a felmerülő vélemények a mű lényegét nem fogják befolyásolni, — igényelte a barátok meglátásait, s felkereste a műteremszomszédok közül a számára kedveseket. Valami hasonló munkarend alakult ki az egész művésztelepen — s a délutáni órák a műteremben eleven véleménycserével, kendőzetlen kritikák kinyilvánítása közepette telt el. Ezeken a spontán összejöveteleken a Miskolcon vendégként dolgozó, azóta a magyar művészet elismert nagy mesterei is részt vettek. Az alkotó légkör és a grafikai műhely felszereltsége folytán az ötvenes hatvanas években a hazai művészet vérkeringésének elevenen pezsgő városává vált Miskolc. A nyitottság, az élénk eszmecserék magával ragadták Ficzerét is, aki cselekvő részese lett a művésztelepi életnek. Csohány Kálmán így emlékezett vissza egy kiállítás megnyitójában az együtt töltött időre: ,, ... Mert a két vonal a művészi és az emberi páratlanul szép harmóniában ívelt. Számunkra, akiknek a képzőművészet jelenti az életet — izgalmas élmény volt figyelni, hogy Laci milyen következetesen szívós energiával kutatja a művészet törvényeit, igazságát. Soha nem elégedett meg az elért eredményekkel, azokat máris eszközként használta további búvárkodásaihoz. Nagy utat tett meg és soha nem tört meg. Amikor fentebb arról beszéltem, hogy nagyon sokan képzőművészek figyelemmel kísértük küzdelmét — egyben csodáltuk is."

60 Ficzere mindig határozott céllal fogott munkához, apró rajzi vázlatai után már a végső állapotot maga előtt látva, dolgozott a megvalósításon. A művész, aki önmaga elé mindig magas mércét állított, ezúttal a létet eldöntő sorskérdéssel foglalkozva jutott el a háború és béke témaköréhez. A jellemében egyenes 34