Goda Gertrúd: Ficzere László (Borsodi Kismonográfiák 26. Miskolc, 1987)

ember egyértelmű fogalmazványai e témakörbe készített kicsi rajzok. A jó és a rossz tiszta kategóriái nem romantikus fennhanggal, hanem derkovitsi értelemben jelentkeznek újra Ficzerénél. Egyéniségéből, s a korból is adódik ez, hiszen a borzalmak soha nem felejthetők, de az apró rezignációk csak végleges előjelükkel érvényesek, s a „Kétszer kettő józanságáéval ítélkezik az utókor és a tisztaságra áhító művész. A békés világ féltése szülte alkotások pontos ikonológiai átgondoltságról vallanak. Ahogy a csizma, a puskatus, a kakastoll az elnyomó hatalom jele, majd a fasizmus hangsúlyozására szolgál,

61 - úgy a Ficzere által használt egyértelmű jelek szintén megtalálhatók a militarizmus elleni képi kiálltványokon. De legalább úgy meríthette a valóságot ismerő művész Gromaire-tól e jelzéseket, melyek a háború még konkrétabb felidézésre szolgálnak, hogy a borzalmak megismétlődését a saját lehetőségeivel meggátolja. Ficzere 1965-1966ban festett képi sorozatán érzékletes módon jeleníti meg az önkényeskedő, a szenvedést okozó katonát. A földre tiport, az erkölcsi tisztaságot hordozó, a goyai fehér ingbe, sárga pantallóba öltöztetett férfiak, a számszerű fölényben lévők fegyverei által győzetnek le (VIII. színes kép). Az akár cselekvéssornak is tekinthető ciklus első két tagja a Brutalitás, Kegyetlenség. A hatalom mámorába esett katonák embereket kínoztak, majd golyótűz elé állítják őket. A Szenvedés-en jelennek meg a hozzátartozók, akik jajveszékelve törnek ki, szeretteik kínzatásai láttán. A két hangulati véglet között áthidaló szerepet tölt be a Megbékélés. A kínzatást, szenvedéseket túlélő férfit odaadóan ápolják az asszonyok s átvezetik a nézőt a ciklus másik nagy gondolatköréhez, a békésen munkálkodó élethez. Míg a háborúval foglalkozó képek a világos és sötét végtagok alkotta szövevényből a félelemmel teli évek zűrzavarának kifejezőivé válnak, addig a béke a képi szerkesztés rendet sugalló nyugodt statikusságával fejeződik ki. A hat részből álló Háború és Béke sorozat első négy műve tulajdonképpen az ellenpólus megteremtésére szolgál, hogy általa még nagyobb értéke legyen a békés munkálkodásnak (35-40.sz. kép). Az ekkor alakuló szövetkezetekbe vetett hite is érződik a két utolsó képen, s válik általa a sorozat a 60-as évek gazdaságpolitikájának nemes művészi propagandájává. A sorozat ötödik képe Az első közös, melyen az újszülött bárányka fehér foltja, — a karjai közt tartó férfi helyzeténél fogva — szinte a lap mértani közepére került, s hangsúlyt kap ártatlan tisztaságának fehérje, az őt körülvevő szürkévé redukált környezetben. A kendőjét két kezével igazító asszony orátori mozdulata féltő ó/ást fejez ki, s a figurák frontalitása fokozza a szakrális ünnepélyességet. A szereplők szeretetteljes vigyázása a jövő iránti kételyt is magában hordja, s ezáltal az ünnepi hangulat lírikusra vált. A béke kiteljesülése a színgazdag szürettel zárul:Brigádköszöntés. Nyoma sincs már a világos és sötét foltok balladai hangulatának. A dolgok rendje 35