Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

Az érzelem Kérem aztán a felvilágosítást De a gondolat! az érzelem melynek parancsolni nem lehet, például: én tudok tettben hű maradni a férfihoz kihez szavam köt le, de érzelemben szerelmem másé, másról gondolkozom, lelkem másé! hát tehetek arról ön legjobban tudja hogy nem tehetek. De még egyre figyelmessé kell tennem, ez az amiben most bízom, a mi megnyugtat, a mi boldogságomat biztosítani látszik, ez az hogy ez nem oly szerű érzelem mint az elmúlt! ez egyszer más! Olyan szentnek tetszik mint gyermekkoromban a templom, és oly jól csak ha önnel beszélhetek, mindig oly nyugodtan válok el öntől, mint (új lap) a hogy éreztem magam ismét gyermekkoromban a gyónás után, midőn azt hittem, hogy föl vagyok oldozva bűneim alól. Ön oly nemes, oly férfias, határozott, tiszteletre méltó, de ezeket csak később vettem észre, előbb szerettem! Én szentül hiszem, hogy örökké így fogok érezni mint most! ez engem fölemel és boldogít. így érzek ön iránt és ezt nem is titkoltam ön előtt, ámbár nyilvánítása korán jön, és sziszegőre tett egy részben. De nekem boldogságot szerez. Óh én magamnak már szép fogadásokat tettem, igen, a melyeket majd önnek is elmondok ha egyedül leszünk ha majd nem áll köztünk senki! (Új lap) Én mégis azt hiszem, legalább úgy szeretném hinni, hogy az az ember elvesztés sem által nem lesz nagyon boldogtalan? nem is lehet, aki nejével úgy bánt mint ő vélem az nem szeret, és nem lesz szerencsétlen ha elhagyom őt. Most akarattal hidegebb vagyok iránta hogy ne érezze nagyon majd, hogy vesztett valamit. De gyöngédségétől úgy félek, és kerülöm, nem is hiszi mennyi hazugságomba és pirulásomba kerül hogy folytonosan elutasítsam ömlengéseit, melyektől borzadok, ha csak nyájasan szól hozzám vagy néz rám már félek ha közeledik, ön jut eszembe, s a hideg végig fut hátamon! hátha megkövetelhetne mint sokszor hallom más férjek! De ő ezt nem teheti, hála (új lap) Istennek! mert én némi részben önálló vagyok, mióta erszényünket szétválasztották, mióta önt ismerem; ez eszmémnek sokat köszönök, jó hogy akkor, ha bárcsak három hónapos asszony voltam, nem ijedtem meg tőle! mit köszönök most férjem akkori kapzsiságának! valóban annyit hogy egy millióért oda nem adnám

32 20. Édes! Ma okvetlenül találkozni akartam, másfél órát vártam a nyomda körül, magam akartam átvenni a levelet, melyet most e lánynak adjon át! Fogadja a képemet, önnek adom! Ma színházba leszek! Mar" A Herman Ottó Múzeumban őrzött levelek alapvetően más beállításba helyezik Jászai Mari és Herman Ottó emberi kapcsolatát, mint ahogyan a nagy tragika később írott visszaemlékezéseiben bevallotta. Emlékezések c. írását 1900. február 26-án így kezdi: „Két nappal ezelőtt voltam ötven esztendős. De azt hiszem hogy hol fogom meg életem kusza fo-