Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)

második Demjén Lászlóé, a harmadik Morgensterne, a negyedik a Szuszi úré, ismeri egy nagyon szőke vasúti hivatalnok, Nagynak hívják, elmegyek legalább azzal is egy fél nap telik, s egy kicsikét felejtek, jaj ha maga ott lehetne! Ma azt írtam a délutáni levelembe hogy l-jén és 16-án van pénzem, csak azt hiszem ma van mi, ? de csak télen, nyáron néha késik is, már mindegy én káprizirozom (?) magamat, arra hogy ön vegyen nekem szemüveget, oh úgy szeretném holnap látni! nem bánom ha távolról is! Látja mindig csak azon jár az eszem hisz ha rajtam álna! látnám is én folytonosan, és így hogy nem láthatom hát folytonosan firkálok, de nem is hiszi milyen jól esik! hogy megkönnyülök utána nem alkalmatlan az én galambszememnek olvasni, ha igen írja meg akkor kevesebbet írok és jobban, de már az oskolában is sok író voltam, és nagyon sebesen írok nem tudok másként, no itt van ni, már meg mivel mulattatom, ha még soká nem látjuk egymást még azt is megírom hogy mit eszem és iszom csak hogy legyen mit írnom na de most jó éjt édes! Marid.

21 9. Édes galambom, maga a legjobb ember a földön, és én legjobban szeretem ezen a földön. Tegnapelőtt levelet, tegnap virágot, ma ismét levelet kaptam, és noha meg vagyok győződve Szerelméről úgy, hogy e gyöngédségek azt már előttem jobban meg nem erősíthetik, mégis minden sor, minden újabb levél, mely öntől jön, újjra, meg újra boldoggá tesz, oly megnyugtató nekem az a tudat, hogy ön oly szívesen foglakozik velem távollétem alatt, hogy már ez magában véve is elég volna arra, hogy boldog legyek, és hogy nagyobb boldogságot ne kívánjak az életben. Oh mi végtelen boldogok leszünk, ön engem egy kicsikét szeretni fog, én pedig önt, szeretni azon igaz és szent szerelemmel, a minővel csak egyszer szerethetünk az életben, igen szeretni fogom, és tisztelni végtelenül. Az igaz hogy az nekem is fájt, mikor azt kérdezte, hogy „meg tartom e szívemet önnek híven és örökre" akkor nem tudtam volna rá oly lelkemből felelni, mint most hogy; igen igen meg tartom szívemet neked, megtartalak szívemben, és csak ki ne kívánkozzál, hisz ez az én egyedüli boldogságpm is! Meg van ön elégedve a válasszal? oh édes galamb szemeim, mennyit adnék most ha láthatnám mily szelíden mosolyogtok, Mari levelére. Lássa édes, a levél írást is félbe kellett szakítanom, mert jöttek, mindig háborgatnak! azért ne rójjon meg ha nem írok annyit a mennyit ön, e folt is a miatt van a levélen, pedig időm van, mert kevesen játzom, ma játzom harmadszor, ma péntek van 30-ik jún. nagyon sok felé hínak, többnyire Mógáéknál eszem, mióta itt vagyok csak kétszer ettem vendéglőben, ebédre, ozsonnára, vacsorára, még reggelire is elhínak, pedig tudják jól hogy azt nem szoktam - reggelizni - . Vitt e Teréznek virágot? a szép Tulipánokat köszönöm! úgy maradnak azok skatulában melyben érkeztek úgy szeretem őket. Hisz azok kertből valók, melyben én oly boldog voltam , és a melybe én többé nem lépek, mert mikor haza megyek ősz lesz mikor pedig végképp elmegyek Erdélyből, akkor tavasz. Szent nekem ez a hely oly szép emléket hoztam el belőle, utoljára oly boldog voltam benne, hogy ez emléket azon megőrizni, és örömest nem megyek bele többet. Ott sírtak az én galamb szemeim, váljamra támaszkodva és oly szelíden néztek rám, hogy ha eddig a legnagyobb vétkes lettem volna is meg kellett volna tökéletesen javulnom e tekintetetek melegétől! Ohó hó, most veszem észre én az én galambomat nagyon kényeztetem váljon nem kapatom nagyon el, utóbb még nagyon rátartós lesz? Na de most nem írok többet M.

22 76