Szabadfalvi József: Írások Herman Ottóról és a Herman Ottó Múzeumról (Borsodi Kismonográfiák 25. Miskolc, 1987)
1907-ben folytatják a matyó gyűjtést, s erre a továbbiakban is K.ÓRIS Kálmánt kérik fel. Kóris felügyelete mellett végezhette a néprajzi tárgyak gyűjtését a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa is, és csak olyan tárgyat vihetett el, amely legalább egy példányban megvolt a Borsod-Miskolci Múzeumban. Célul tűzték a néprajzi tárgyak kiállítását, ameddig azonban ez nem valósítható meg, raktárban helyezik el. A néprajzi osztály szervezésére a bizottság SZEPCSIK Jánost, a múzeumi bizottság tagját kérte fel. 17 Szepesik János feladata a néprajzi gyűjtés megindítása a megye más területein, idevonatkozóan tervet kellett volna benyújtania, ő azonban még ebben az évben, 1907ben elhalálozott. 18 Helyére MADÁCHY István rajztanárt választották. A jegyzőkönyv tartalmaz egy igen figyelemre méltó mondatot: „A folklórt illetőleg felkéretik a közművelődési bizottság, hogy ez irányú munkásságával bizottságunkat támogassák." 19 A Múzeumi Bizottság a választmány elé terjesztette a múzeum néprajzi gyűjtésének kiterjesztésére készített programot, „melyek legjelentősebb ága a néprajzi gyűjtés és múzeumunk működésének az egész Palócföldre való kiterjesztése volt". A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége - a múzeumügy legfelső irányító intézménye - hozzájárult ahhoz, hogy „Kóris Kálmán rajztanárt a matyó-palóc néprajzi tárgyak gyűjtésével megbízzuk, és pedig 900 kr. személyi költség (900 + 500) = 1.400 kor. tárgyi kiadás keretén belül." 20 A matyóföldi gyűjtés ekkorra már erőteljesen előrehaladt, erről Kóris Kálmán a Néprajzi Értesítőben két cikkben is beszámolt. 21 1907 nyarán 750 koronát utalványoztak ki KÓRIS Kálmánnak néprajzi gyűjtésre, ebből azonban decemberig még 386 kor. és 78 f-t még nem használt fel augusztusi gyűjtése során. Szeptemberre tervezett gyűjtését nem realizálhatta. Kóris Kálmán lekkor újabb javaslatot tett: „A gyűjtés 3 hóig tart, havi előlege 300 korona javadalma lesz, vásárlásra fordítandó 1.100 kor., 200 kor. pedig útiköltség és fuvardíjakra lesz fordítandó. A gyűjtésre részletes programot ad, s jelzi, hogy minden megvásárlásra érdemes tárgyat meg fog venni, rendszeres vásárlási naplót fog vezetni, az el nem vihető tárgyakat lefényképezi és szakszerűen leírja. Minden tárgy, fénykép a B. Miskolci Múzeum tulajdona, de ő fenntartja magának azt a jogot, hogy a tárgyat csakis ő ismertethesse... A hónapból 3 hetet gyűjtésre kint a községekben, egy hetet a cédula katalógus elkészítésére itthon Miskolcon fordít. Végül rövid jelentést tesz a Főfelügyelőségnek és teljesen elszámol." A múzeumi bizottság Kóris Kálmán feltételeit elfogadta, amennyiben ahhoz a Múzeumok és Könyvtárak Orszá112