Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

tapasztalatot igényelt, a szakemberutánpótlást külföldi vándormunkásokkal biztosították. Ez az anyakönyvekből egyértelműen kiderül. A régi kimerült, vagy beomlott bányák helyett újakat nyitnak, melyeket gondos szakértői fel­mérés, javaslattevés előz meg. Valószínűleg így bukkantak azokra a Pagony­beli kaolinbányákra, melyek alapján a porcelángyár létesítésének ötlete Bret­zenheimben felmerült. Az uradalomban már 1748-tól ill. az 1680-as évektől működik üveghuta (Regécz), hogy a hatalmas erdőségek fáit és a homokbá­nyák kovakövét hasznosítsák. Dymódon a talált kaolinnal együtt a porcelán alapanyaga közül kettő adott volt, csak a harmadikat, a földpátot kellett kül­földről beszerezni. A reformkor egyik törekvése volt, hogy az érdekelteket rá­bírja a hazai lehetőségek minél jobb kihasználására. Magyarországon eddig még nem készült porcelán, de éppen a reformkorban vált országszerte elter­jedtté, hogy a híres bécsi porcelángyár egyik alapanyagát Magyarországról szerzi be. Felfigyeltek arra, hogy a nálunk is található a porcelángyártáshoz szükséges alapanyag, csak éppen hasznosítása várat magára. Bretzenheim bir­tokain a három alapanyag közül kettő is megvolt. Valószínűleg Széchenyi ha­tására tett konkrét lépéseket ezek hasznosítására és kezdett hozzá porcelán­gyár alapításhoz. A kőedény ugyanúgy három komponensű, mint a porcelán, csupán az alkotóelemek aránya tér el attól. A Telkibányán talált un. riolit­kaolin alkalmatlan olyan magas hőfokú égetett porcelán készítésére, mint a cseh (Zettlitz), vagy osztrák (Passau, Regensburg stb.) kaolin, ezért az ebből készült áru tulajdonképpen nem annyira porcelán, mint inkább kőedény vagy a kettő között elhelyezkedő, un. köztes áru. Éppen ezért Bretzenheimnek olyan gyárat kellett létesítenie, ahol mindkét áru-típus gyártására megvoltak a feltételek. E lehetőségek figyelmeztették arra, hogy amit készít, nem igazi porcelán, legfeljebb jóminőségű kőedény. Az igazi porcelán kiégetéséhez sok­kal magasabb hőfokra van szükség és egészen más kaolinra. Bretzenheim min­denáron porcelánt akart készíteni, de ugyanakkor a kőedény alkotóelemeivel rendelkezett. Feltehetően a reformkor légköre hozta létre és táplálta azt a ha­talmas becsvágyat és akotókedvet, mely a kortársakat — köztük Bretzenheim­et is — fűtötte újabb és újabb, sokszor képességeket és lehetőségeiket megha­ladó feladatra sarkallta. Bretzenheimnek sok baja volt a porcelán- és kőedénygyárral. Miután áru­ja lényegében a kőedény benyomását keltette, illetve attól alig tért el, a szom­szédos és ekkor már jól prosperáló kőedénygyárak piacterébe nem, vagy csak alig tudott behatolni. Emiatt komoly nehézségekkel kellett megküzdenie. Nö­velte a problémákat, hogy árujának észak felé, Kassa környékén akart piacot szerezni, jóllehet ez a kassai kőedénygyár piactere volt. 4 Csak később — a ta­pasztalatokon okulva — fordult dél felé, Debrecen irányába. Bár Debrecen az erdélyi kőedénygyárak — elsősorban a Hunyad megyei Batiz 5 — vonzkörébe esett, mégis jobb eladási lehetőségeket kínált, mint Kassa, vagy Ungvár, ahol szintén volt Telkibányának lerakata az 1840-es években. 7

Next

/
Thumbnails
Contents