Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

sei karcolható, s a hőingadozásnak sem áll ellent. Ez is közrejátszott abban, hogy a porcelán iránti igény a kőedények elterjedésével sem csökkent, ellenkezőleg, talán éppen a kőedények korlátolt használhatósága növelte az igényt a porcelánnal szemben. Míg tehát a tartós használat követelményeit kielégítő kőedény miatt a porcelán fejlődése hol fölfelé ívelő, hol hanyatló tendenciájú, nálunk olyan mértékű az iránta támasztott igény, hogy készítése tovább nem odázható el. Egy XVIII. század második felében Londonban járt Becher nevű német szakember röppentette a világba a hírt, hogy a porcelánt nem a német Böttger találta fel 1709-ben, hanem egy Angliában, Ruprecht herceg udvarában élő magyar keramikus a XVII. század második felében. Neve, de ami még sajnálatosabb, egyetlen alkotása sem maradt ránk. Működése úgylátszik, örök rejtély marad. Annyi azonban mégis bizonyosnak látszik, hogy noha a német tudós bármily makacsul is állítja és tartja őt az európai porcelán felfedezőjének, ez nem más, mint jóhiszemű tévedés. Amikor a XIX. század elején a magyar újságok

8 Becher könyvét ismertették (1837-ben!), nem kis nosztalgiával konstatálhatták, hogy noha magyar szakemberek is osztozkodtak a porcelán feltalálásának dicsőségében, nálunk eltekintve néhány figyelemreméltó kísérlettől, mindeddig csak Telkibányán készült porcelán. Ruprecht magyar fazekasának próbálkozása után majdnem száz évvel, 1770-ben gróf Batthyány Tódor kísérletezett porcelángyár alapításával, de a hatóságok közbenlépésére abba kellett hagynia tevékenységét. Még ez a szerencsétlen kimenetelű próbálkozás is 60 évvel később volt az első porcelángyár, Meissen alapításánál. Ebben az időben már Európa különböző országaiban működik porcelángyár, nemcsak Bécsben, Velencében, Szentpéterváron, hanem cseh területeken is. Már a XVIII. század végén nem titok a porcelán előállítása, hiszen összetételét a nyugati egyetemeken, sőt Lengyelországban is tanítják. Ugyanakkor nálunk még mindig veszélyes a vele való foglalkozás. Ahogy futótűzként terjed Európa különböző országaiban, úgy terjedt volna Bécstől keletre is, hazánkban is a porcelánkészítés, ha az uralkodói parancs nem teremt monopolisztikus helyzetet a bécsi gyárnak, hogy a porcelángyártás jövedelmét magának biztosítsa. E célból szigorúan tilalmazta a gyártás terjedését - írja erről Mihalik Sándor, majd így folytatja: „Magyarország ezzel is gyarmati helyzetbe kerül Ausztriával szemben. A bécsi gyár üli meg az óriási magyar piacot és ebből nincs kiút, mert a császári gyár érdekében éberen őrködnek s könyörtelenül letörik a magyar próbálkozásokat". Példa rá az említett Batthyány Tódor esete, aki — miként bárki más — csak addig foglalkozhatott porcelánedények készítésével, míg az Bécs érdekeivel szembe nem került. Kétségtelen, hogy a bécsi gyár akadályozta a porcelán előállítását Magyarországon. De hát akadályozta Csehországban is, mégis sikerült nem egy olyan arisztokratának, mint Batthyány Tódor gróf, hanem két házalónak, fittyet 10