Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)
3. Az állattartással kapcsolatos migráció Jelentős volumenű migráció társult az állattartáshoz is, beleértve a pásztorkodást, s — kisebb mértékben — a kezes tartást is. A jobbára kis határú, egészségtelen birtokstruktúrájú, s gyenge talajú falvak többsége nem volt képes önellátásra e vonatkozásban sem, így falvaink különböző módon igyekeztek „kitágítani 5 " legelőterületük, s takarmánybázisuk lehetőségeit. Ennek eredményeként nem egyszerűen egyirányú migráció, hanem gyakran sajátos rotáció is létrejött, melynek rendszerében az egyes falvak egyik esztendőben a „vásárló", a felvevő szerepét töltötték be, másik esztendőben pedig esetleg maguk termeltek többletet. A migráció és a körforgás mozgatója részben a takarmányhiány volt, részben pedig a falvak eltérő birtokjogában rejlett; a tájon belül igazából nem jellemzőek a nagymérvű növény földrajzi különbségek. Falvaink zömében az erdei legeltetés dominált. A Bükk kiterjedt részén azonban az erdő kincstári, illetve állami birtok volt, jelentős területek voltak az egri érsekség tulajdonában is. Tovább nehezítette a helyzetet az erdők birtoklásának joga, a legelőjogok elaprózódása, illetve kevés kézben való felhalmozódása. Ez utóbbit falvainkon belül - gyakran bonyolult fizetési, illetve ledolgozási rendszerben - lehetett mobilizálni. Már FÉNYES Elek több helyütt utal az erdei legelőkre. Bükkaranyos: „460 hold erdő, mely egyszersmind legelő". 32 Felsőtárkány: „... a legelő az erdőben közös .. . " 33 Sály: „.. . az erdei legeltetés is közös." 34 Mindezeket beleszámítva, falvaink népessége mindent elkövetett a legelő, illetve kaszálóterületek megszerzéséért. Szinte mindenütt általános gyakorlat volt a második világháborút követő évekig, a tarló, illetve az ugar legeltetése. Különösen a nappal igázott állatokat éjjelente árokpartokon, mezsgyéken legeltették, ahová a falkás jószág nem tudott bemenni. Az erdészeti iratok megszámlálhatatlan tilosban való legeltetés nyomait őrzik. Általános volt az erdős határú falvakban a lombtakarmány és a makk gyűjtése. A gazdák — főleg a szegényebbek — az árokpartokon a talpalatnyi területek füvét is lekaszálták és összegyűjtötték stb. Vizsgálataink szempontjából azonban elsősorban azok a formák érdemelnek különös figyelmet, melyek révén az egyes települések állatállományának egy része az év jelentős részében távol volt a faluból, más falvak 32. Fényes E., 1851.1.49. 33. Fényes E., 1851. IV. 181. 34. Fényes E., 1851. IV. 6. 28
