Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)
határában legelt, vagy más falvak takarmány termését élte fel. Mindezeket a formákat sajátos periodikusság jellemzi, valamint a migráció sajátos formái társultak hozzá. Ezek közül alább a) nyári legelők, b) makkoltatás, c) feleltetés kérdéseivel foglalkozom részletesebben, elsősorban a tények feltárásának szintjén, mivel ezek egy részének hagyományait nem ismerjük, más részük még adatolást igényel néprajzi irodalmunkban. Végezetül szólok röviden a d) takarmánykereskedelemről, mely lényegében kiegészítője a fentebb nevezett folyamatoknak. Megjegyzem, hogy magam az állattartáshoz kapcsolódó migráció különböző formáit is az eltérő adottságú tájak „munkamegosztásának", ökológiai adottságaik kiegyenlítésének, a „termékcsere" sajátos formájának tartom. a) Nyári legelők. A szűkös, gyakran rossz minőségű legelőterületek miatt falvaink egy része másutt, távolabbi területen gondoskodott nyári legelőről, elsősorban a növendék, Ül. heverő, meddő jószág számára. Területünkön ennek két formáját, a jószággal való vándorlás, a migráció két típusát figyelhetjük meg: I. a Bükk belsejében, erdőségeiben való nyári legeltetés, valamint II. az alföldi falvak határában történő legeltetés. I. A diósgyőri erdőhivatal irataiban jól nyomon követhető, hogy a bükki erdőkben való nyári legeltetés már a múlt század közepén is nagy hagyományú rendszerként működött. Számos adat utal arra, hogy a Bükk erdőségeinek füvén kiterjedt legeltető és kaszáló állattartás folyt. A legelők bérbevétele évente ismétlődő, rendszeres gyakorlat volt, konvencionális formák éltek a koronauradalom, illetve állami erdészet és a környező falvak között, mely kapcsolat jól szabályozott rendszerben működött. Az erdei kártételek, tilosban való legeltetések nem „rontották" meg ezt a viszonyt; bár az erdőőröknek éberen kellett ügyelniük a megállapodások betartására, az erdei legelők haszonbérlete az erdészet ún. mellékhasznai között fontos helyet foglalt el. Az uradalom pl. 1768-ban engedélyezi a diósgyőri pálosok számára, hogy „contractus szerint" az uraság erdejében „marhájokat is legeltethessék, de nagy büntetés alatt tiltatnak, hogy a termő fákban kárt ne tegyenek, s azokat gallyazni ne merészellyék." 35 Az erdei legeltetésre utal az uradalom tiszttartójának 1765-ben kelt levele is, amely szerint „. . . Tavasszal és ősszel Pásztorok és más rossz Emberek által az Erdőkön szörnyű gyulladások . . . nagy kártételek történtének . . ," 3 6 35. Diósgyőri Kincstári Erdészet iratai 1721-1788. BmÁL. 747. 36. Diósgyőri Kincstári Uradalom iratai 1721-1788. BmÁL. 985. 29