Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)
II. A TÁJ KIÉLÉSÉNEK FORMÁI ÉS A JAVAK CSERÉJE A Bükk — előző fejezetben vázolt — eltérő adottságaihoz a táj kiélésének különböző formái társultak. Az eltérő gazdasági területek között kezdetektől fogva nyilvánvalónak tűnik a kiegyenlítésre való törekvés, ami az alkalmazkodás eltérő létfeltételeiből következik, s amit a specializálódás is önmagában hordoz. 1 Tanulmányomban az alkalmazkodás, a helyi ökológiai adottságok kiélésének formái szerint csoportosítom a termékcserében részt vevő javakat, illetve a velük való cserét. így elkülönítem a mezőgazdálkodás (növénytermesztés, főleg szőlő- és gyümölcskultúra, illetve állattartás), a természetes nyersanyagok (főleg ko), az erdő (vadon termő növények gyűjtögetése, erdei iparok, fa), illetve az utóbbihoz (is) kapcsolódó speciális háziiparok produktumait, s a velük kapcsolatos cserét és az ahhoz társuló migrációt. Végezetül külön szólok a munkamigrációról, amelyet ugyancsak a táji különbségek közötti kiegyenlítődés formájának tartok, mely — ritkábban — speciális tevékenységi formák „exportját" is jelzi. A fentebbi alkalmazkodási formák mindegyike saját történeti fejlődés eredménye, s a hozzájuk kapcsolódó csere és migráció sem egyforma jelentőségű és intenzitású; változó a súlyuk és szerepük jelentőségük is a népi kultúrában. Összességükben azonban mégis egy nagj/pbb gyűjtőrendszerben futnak össze, közös trendjük jól kitapintható. Nem véletlen természetesen tárgyalásuk sorrendje sem. A Bükk-vidék népessége — leszámítva a XVIII. századi telepes falvakat (lásd fentebb), jobbára hagyományos paraszti gazdálkodást folytatott, amelynek elsősorban kiegészítői voltak az egyéb tevékenységi formák: vagy az év egy részében, vagy csak a népesség szűk, specializálódott rétegénél kaptak szerepet a gazdálkodásban. A javak cseréjét kettős metszetben igyekszem feltárni: egyfelől a nagytájon belüli kiegyenlítődés folyamatát f a régión belüli kistájak összeműködé1. Birket-Smith, K. 1969. 152.