Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 (Borsodi Kismonográfiák 21. Miskolc, 1985)
használata fejében — mégis ajándékként hagyták a templom hajójában napjainkban is függő, remekművű négypoharas ezüstmécsest. A szabadságharc bukása utáni években utazott át Miskolcon — és a környező településeken — a cseh széppróza megteremtője, Boíena Nemöová, akinek olyan életszerű leírása készült városunkról, az itteni emberek életéről, az ún. „sokadalom"-ról, a miskolciak vendéglátásáról és vendégfogadásáról, a piaci és táplálkozási szokásokról, hogy feldolgozásunkban, — mint forrásértékű munkára — gyakorta szükséges hivatkoznunk. A 19. századi kéziratos feljegyzések, naplók, a helyi sajtó, de a történeti feldolgozások is folyamatosan szolgáltatnak témánk szempontjából fontos történeti adatokat, pl. a királylátogatásokról, vagy — a másik szélsőséges pontot kiragadva — a környező települések lakóinak és a miskolciaknak a város főutcáján folytatott napi kereskedelméről, hetipiacairól, ill. a havi, vagy időszakos sokadalmakrói. Az 1857. és az 1881. évi királylátogatás során az ugyan ellenzéki város, a 48-as eszmék iránti hűsége ellenére a „vendégszeretet"-re hivatkozva igyekezett az uralkodó iránti hűségét kifejezni. A környék népe pedig a főutcán és a Búza téren portékáit árulva törekedett bevételének növelésére, majd a jó üzletet követően ugyanígy élvezte a helyi korcsmákban és fogadókban a kellemes miskolci vendéglátást, mint ahogy tették azt a fát, meszet, szenet, üveget szállító tót-furmányosok, vagy éppen a távolabbi búcsúhelyekre igyekvő, s a közbenső út fáradalmait kipihenni kívánó falusi lakosság. A folyamatos és sokrétű igény sokirányú kielégítést kívánt. Erre szolgáltak a miskolci korcsmák és vendéglők, a vendégfogadók, majd az ebből kifejlődő szállodák, a kávéházak és cukrászdák, a több százra tehető ételt kínáló pincék, vagy éppen a városi sokadalom „tractőrjei": a versben is megénekelt miskolci kenyeresek (ill. a miskolci kenyér), az ízletes árut kínáló perecesek és pecsenyések, s nem feledhető az országosan is ismertté vált miskolci kocsonya. Kiemelést kíván a helyi specialitás, a Miskolcon „feltalált" tarhonya is. Az esetlegesen kiragadott adatok után meg kell viszont állapítanunk azt, hogy — jelzett színessége ellenére — Miskolc vendéglátásának és a vendégfogadás folyamatosan változó objektumainak történeti-levéltári kutatásokon alapuló feldolgozására alig-alig találunk példát a város történeti-néprajzi szakirodalmában. 3 A témához kapcsolódó publikációk elsősorban építészettörténeti, kultúrtörténeti szempontból érdemelnek figyelmet, s többnyire egy-egy objektumra, vagy jól körülhatárolt kérdéskörre vonatkoznak. Ez indokolta, hogy egy évtizedes kutatás eredményeként — az eddig megjelent tanulmányok 3 Ballai K., Bp. 1943., Komáromy /., 1956. 3. 48-53., Komáromy J., 1956. 3. 72-73., Rózsa T., 1975. 241-261., Szabó B., 1955. 2. 9-10., Brósz K., 1912. márc. 31., ápr. 24., 24., Leszih A., 1921. 70. sz.,LajosÁ., 1960. jan. 17., Szendrei J., 1906. 3. 24., Gyulay S„ 1904. 5. 63-73.
