Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 (Borsodi Kismonográfiák 21. Miskolc, 1985)

serfőző mellett van egy ház. Ennek a háznak a telke szomszédos azzal a telekkel, amelyen a korcsma áll. A leírás azon túl, hogy a korcsma meglétéről tanúskodik, pontos helymegjelölést is ad, azonosítható az 1777-es Reindl Ferenc által készített térképen. 101 Az 1777-es építmények természetesen nem azonosak az 1716-ban említettel. Az épület nagyságára, jellegére egy 1743-as ingóságl el tárból következ­tethetünk. Feltételezéseink szerint a leltár az apátsági birtokok bérbeadása­kor keletkezhetett. Az apátsági javak bérlője 1736—1743 között Staininger András volt. Az épület neve ekkor már nem korcsma, hanem Mindszenti Ven­dég Fogadó, amely négy szobából áll, s van egy konyhája is. 1734-től Foglár György ideje alatt épült. Kőből készült pincéjében, ahol a korcsmáros az apátság borát és serét tárolja, az udvarról lehetett lemenni. A földszintes korcsma egésze kőből készülhetett, különben nem hangsúlyozná a leltár, hogy a többi épület „csak fából és tapasszal van építve" és „sendel"-lel van befedve. A fogadó, vagy vendégház telkén, az épület mellett van egy szekérállás. Ez patics-falú, azaz „körületi sövénnyel és tapasszal van építve". Érdekesség a leltár azon megjegyzése, hogy a korcsmáros az italt fából készült egy és fél iccésekben méri. A bérleti díj ebben az időszakban meglehetősen soknak számító 5000 rénes forint volt; ezen felül a korcsma és fogadó díja 3 részlet­ben fizetendő 120 rénes forint. 1746-ban ugyanerről az épületről egy belső leltár tudósít. Az épület neve: Mindszenti Alsó Vendégfogadó. Valószínű ezzel különböztették meg a „Mindszenti Pinczék között lévő korcsmá"-tól. Az épület erősen megrongá­lódhatott, vagy leéghetett, mert 1748-ban már „ekkor épült vendégfogadó" épületéről esik szó, amelynek építőmestere a német származású Johann Contzert, ácsa vagy asztalosa pedig a hasonlóan német Wolthauser Birmler volt. Az ács-számla „az Mindszenti Vendégfogadóról, az mely mostan kezdő­dött kőből építtetni..." szól. 103 Az új vendégfogadó 1750-ben Foglár György apátsága idején el is készült. A feljegyzés megjegyzi róla, hogy — egyebek között — figyelmet érdemlőek ablakai. így „az hátrulsó házban csi­náltatván két ólomban foglalt üveg ablakokat, minden ablakján 64 üveg karika találtatott..." „A felső Contignatiojára menvén úgy, mint első és hátrulsó traktuson 11 ablak találtatott hasonló ólomban foglalt karikákbul álló minden ablakon 80X80 karika számláltatott, mindenikében 16 ólom­kapocs tétetett .. , 104 : 101 Marjalaki-Kiss L., HOM. HTD. 74. 423. 5. és Komáromy /., 1956. 72-73. 102 EÉLev. 2066. rsz. köteg. 103. EÉLev. 2066. rsz. köteg. 104 Ld. Marjalaki-Kiss L., 1958. márc. 16. 52

Next

/
Thumbnails
Contents