Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 (Borsodi Kismonográfiák 21. Miskolc, 1985)

I. MISKOLCI KORCSMÁK ÉS VENDÉGLŐK A korcsma fogalmába a történeti és néprajzi szakirodalom a település határában, vagy belterületén üzemelő időszakos, vagy állandó italmérő helye­ket sorolja. 5 Az időszakos korcsmákat Miskolcon is kántorkorcsmáknak ne­vezték, s ezek Szt. Mihály-napjától karácsonyig, vagy újév beköszöntéig üze­meltek. Az állandó italmérő helyek vagy földesúri (azaz uradalmi és apát­sági) vagy városi kezelésűek voltak, amelyekben fizetett alkalmazott mérte az uradalom, apátság és a város borát. Természetesen voltak engedély nélküli korcsmák is. Ezeket kurta, vagy kúra korcsmáknak nevezték. (Egy ilyen kúra korcsma helyén épült fel a későbbi 3 Rózsa vendégfogadó és szálloda — ld. II. fejezetben.) A 18. századi korcsmákban semmiféle ételt, még kenyeret sem volt szabad árusítani (innen származik a későbbiekben leírt Sötét-kapu mel­letti ún. koplalókorcsma elnevezése is). Miskolc nagy pincehálózatából követ­kezően természetes, hogy az avasi, a tetemvári és bábonyibérci pincék néme­lyike fölé — főleg a 19. században — italmérő helyeket építettek, s ezeknek volt a neve: korcsmáid pince. Ez az elnevezés egyébként Északkelet-Magyar­országon általánosan elterjedt. A korcsmálással természetesen együtt járt a bormérés is, vagy italmérési jog megszerzése, ellenőrzése és főleg időszakonkénti szabályozása. A jogosult­ság a földesurakat, vagy a várost illette. A bortermelő ellenőrzése a borbíró feladata volt, aki a bor vételét, eladását, korcsmálását ellenőrizte. Az italmérés jogának szabályozására pedig gyakorta találunk példákat. (Pl. a 19. században: 1868-ban a 17. te, 1875-ben a 28. te, 1888-ban a 35. te, 1892-ben a 15. te, s 1898-ban a 18. te foglalkozik vele.) A Miskolcon két évszázad alatt üzemelő korcsmák számának megközelí­tő behatárolása szinte lehetetlen. A 18. századból kevés, a 19. századból lé­nyegesen több, a 20. század első felének korcsmáiról bő, és viszonylag pon­tos kimutatásokkal rendelkezünk. Egy-egy korcsma pontos üzemelésének idő­határait — elenyészően kis résztől eltekintve — hasonlóan nem tudjuk behatá­rolni. Azún. kúra, azaz engedély nélküli korcsmák és kimérések számára pedig a pincék számából csak következtetni tudunk; s ez is több százat jelent. Az ún. kúra korcsmákkal kapcsolatban az úriszék már 1784-ben rend­szabályt alkotott. Brósz Károly (Miskolci Napló 1912. ápr. 23. és ápr. 24. számában) „Tilalmas bormérés Miskolczon" címmel a következőket írja: „E rendszabály alkalmazása dacára egyesek mégsem hagytak fel a tilalmas ital­méréssel, erről tanúskodik 20 kurta korcsmáros beidézése, kiket Szőlősy 5 Magyar Néprajzi Lexikon (a továbbiakban: MNL.). 1980. 3. 233-235.

Next

/
Thumbnails
Contents