Nagy Károly: Somsálybánya története (Borsodi Kismonográfiák 20. Miskolc, 1985)

tottak. Ezzel párhuzamosan javultak a munkakörülmények a bányában is. Bár még mindig az egyik legnehezebb fizikai munka a bányászok munkája, de a gépesítések eredményeképpen sokat javultak a munkakörülmények. Jelentős változás következik be a telep életében 1972-ben. A IV. ötéves terv előirányozta az energiafelhasználás korszerűsítését, mely a szénbányászat visszafejlesztését vonta maga után. így 1972-ben be kellett zárni a Somsályi Bányaüzemet is. A bányaüzem megszűnése a nehézipari jellegen is változtatott. A volt bányaüzem munkásszállójának használt épületben a Fővárosi Bőrdíszmű Vállalat 1967-ben fióküzemet hozott létre. 1968-ban pedig a még üzemelő bánya területén a Villamos Berendezés és Készülék Művek kooperációs részlege jött létre. E két üzemben elsősorban a helyi szénbányászatból más iparágba átkerülő dolgozók szociális és anyagi helyzetének, stabilitásának biztosítása érdekében Ózd város és a környező községek női lakosságának és a fiataloknak kívántak állást biztosítani. így olyan sajátos helyzet alakult ki, hogy az eddig üzemelő bánya összeforrott egységes kollektívája helyett a telepen levő üzemrészekbe heterogén összetételű, munkástapasztalatokkal nem rendelkező munkáscsoport járt dolgozni. Jellemző az is, hogy az eddigi, nagyobb részben somsályi dolgozókból összetevődő munkáskollektíva helyett, döntő többségében bejáró dolgozókból álló kollektíva alakult ki. Ebben az időben a dolgozók 70%-a bejárt, 30%-a helyben lakott, ma viszont már 30%-a bejáró és 70%-a helyi dolgozók létszáma. Az új üzemekben foglalkoztatottak azelőtt szinte kivétel nélkül a háztartásban dolgoztak. A korábban a családi nevelés centrumát képező háztartásbeli családanyából váltott műszakba járó dolgozó lett, így szabad idejét a házi munkával, pihenéssel tölti. A munkába lépő háziasszonyok szakmai, politikai előképzettséggel nem rendelkeztek, műveltségi szintjük alacsony (többen még a 8 általános iskolai végzettséggel sem rendelkeztek). Ebből szinte törvényszerűen következett, hogy önművelésre, vagy szervezett keretek közt nyújtott művelődési lehetőségre az igényük is minimális volt, s egyre kevesebb idő jutott a váltóműszak miatt gyermekeik nevelésére is, hisz ezeknek az édesanyáknak 2—3 gyermekük is volt. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy az asszonyok még ma is szinte kivétel nélkül betanított munkásként dolgoznak. A bőrdíszmű üzemben a dolgozóknak csak 15%-a szakmunkás. A VBKM-üzemben a teljes női létszám 114 fő betanított dolgozó, 31 fő férfi dolgozó mindössze, akik szakmunkások. A gyáregység vezetése 1979. októberében megkezdte 20 főnek forgácsoló szakmunkás tanfolyam szervezését mégpedig a betanított női 122