Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
ka a csűr földjére vagy leterített ponyvába, illetve kosárba hull, amivel az istálJóba hordják. A két etetés között megvágott szecskát a ferslókban tárolták délutánig és reggelig. Az ünnepek előtt egyszerre nagyobb mennyiséget vágtak össze. Ahol nem volt ferslók az istállóban, ott a szecskát is a fűzfából font nagyméretű pelyváskosárb an tartották. Öt-hat marhának való szecska, illetve pelyva is belefórt. Ha télen fuvaroztak a marhával, jobban abrakolták , a szecskára, pelyvára korpát és darát szórtak. A fejősteheneknek a "tehetségtől" függően reszelt répát vagy krumplit raktak a szecskára, hogy több tejet adjanak. A szecska és a pelyva után kevés szálas takarmányt kapott a marha, majd az itatás befejeztével naponta egyszer kevéske abrakot és tököt. Ahol szerződéses tinókat tartanak, azoknak a szecska után mindig jobb szénát és több abrakot adnak. Az egyszeri etetéshez szükséges takarmány adagolása a készlettől függően gazdaságonként változó. A takarmányadagok mérésére semmilyen mérőeszközt nem használnak, a szállítóeszköz a mértékegység. A szénát, szecskát leggyakrabban ponyvában hordták be az istállóba. Nem tartották jó gazdának azt, aki villával vitte a szénát, mert széthullott, s igy pocsékolta . A szecskát, pelyvát fűzfavesszőből font krumplis kosár ral adtak a marha elé. Az egymás közötti szóhasználatban ponyva szénát , kosár seoskát , kosár pelyvát , villa szalmát , a nagyobb adagoknál jó ponyva széná t, jó kosár secská t különböztetnek meg. Az abrak.takarmányt marokkal vagy a kényhából kikerült használt edényekkel mérték ki, és kis ládában, az abrakos ban /M./ vagy abrakos szakajtób an /Pf., M./ tették a marha elé a válóba. /24.kép/ A tapasztalt gazda mér tudta, bogy mennyi egy jószág porciója . Pusztafaluban egy 13 holdas gazdaságban két marhéra három kosár szecskát vagy pelyvát számítottak, Mikóházán a 9 holdas gazda egy tehénnek egy kosár szecskát adott. A közepes gazdaságokban a szecska után az állatok számától függetlenül rendszerint egy ponyva szénét kaptak a marhák. A porciót azonban soha nem adták oda egyszerre, hanem többszőrre adagolták, nehogy kiszórja a jászolból. .Azt a szálas takarmányt, amit a marha nem evett meg, etetés előtt mindig kiszedték a vályúból, és a csurfjáb a /&./ félretéve tavasszal szénafélével szecskának vágták meg. Ezt a maradék takarmánytörmeléket általánosan izék nek vagy ízik nek /K./ nevezték. Ezzel 59
