Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
szecskát vágtak, éa az almozésra szolgáló falevelet, valamint a tűzifát tárolták. Az egyosztatú kis osür rendszerint a kamra után következik, s ezt követi az istálló. , A Hegyköz jellegzetes és a Huták kivételável általános szénatartó építménye a sop , szénasop vagy szénapajta /M. ,Fre,/. Az építmény eredeti formájában négy oszlopon álló, nyereg v. gúla alakú tetővel ellátott rakodóhely, amelynek a fedele nem mozgatható. A hagyományos sopckrak oldalfala nem volt, legfeljebb vesszőfonadékból vagy lécből. Ujabban deszkázott oldalú, 1 OK kőlábas sopok is épülnek. J A sopokat régebben a osürökhöz hasonlóan zsupszalmával fedték, de az utóbbi évtizedekben több a cseréptetős szénapajta./12.kép/ A sop főleg a módosabb gazdák, portájára jellemző. Pálházán a 10 holdon felüllek, Mikóhézán a 15-20 holdasok épitettek, Nyíriben, Kovácsvágáson viszont jóval elterjedtebb. Területünkön az utóbbi évtizedekben már oaak elvétve fordul elő az abara tipusú, mozgatható fedelű szénatartó, de korábban sokkal általánosabb lehetett. Az 1950-es években még használták Füzéren, Kovácsvágáson, Hollóházán és Felsőregmeoen, de FUzérradványban és Kishutában is emlékeztek rá. Elnevezése állvány , szénatartó , szénakukucs vagy szénatartó kucska /Kv./ f illetve oboro /Kh./. A Hegyközben ritka a takarmánynövények szabadban való tárolása. Inkább csak azok a jobb módú, 15-20 holdon felüli gazdaságokban rakták boglyá ba, kopká ba /F./, kopá ba /Sz./ vagy kazal ba a takarmányt, ahol nemfért el sopban, illetve a csürben. A jobb minőségű lóherét, luoernát igyekeznek fedél alá juttatni, csak a gyengébb lóhere és széna kerül kazalba, mert télen sok kárba vész belőle. Négy-öt szekérnyi takarmányt még kör alakú boglyába raknak, annál többet viszont téglalap alaprajzú kazalba. A szabadban térolt széna helye az udvar félreeső részében, de gyakrabban a osür mögött a kertben van. A boglya és kazal alá vastag gerendákat, talpfák at /F./ tettek a földre, erre keresztben vékonyabb rudakat raktak, majd szalmával 3o-4o cm vastagságban kibélelték, »hogy alólról ne rothadjon meg, hogy levegőzzön." A boglya- és kazalrakáshoz a legtöbb gazda értett, de ennek is voltak mesterei. Mindkettőt alulról keskenyebben kezdték rakni, majd a derekánál 1-1,5 méterrel szélesebbre eresztik , a teteje felé pedig egyenletesen keskenyedik. h9
