Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

járomba, az egyesjárom ismeretlen. Századunk folyamán négy ökröt csak akkor fogtak be, ha tinókat tanítottak be. Előre a tanult jószág, hátulra a tanulatlan került. A járom legfontosabb része az ökrök nyakára illeszkedő járomfa. Ehhez tartozott két béldeszka, egy aldeszka és kétoldalt egy-egy járomszeg. Még az 1950-es években is sok faluban használtak járomszegnek somfapálcát, de a többség legalább száz éve vasból való nyakszeget és járomszeget tartott. A szekérbe, ekébe fogott ökröket, különösen a fiatalját, gyakran vezették balról előttük haladva. Kötéllel a tanulatlan tinókat vezették. Gyeplőzni a lovakat szokták, ökröket soha. Járomba fogásnál használt irányító szavuk körbe vagy kör ide, indításnál nye, nno, megállításnál hó, hóha, tolatásnál hó'kk, hőkk meg. Jobbra a cselö, balra a hojsz, hajsz szóval noszogatják az ökrös fogatot. A jármos ökröket télen és nyáron is patkoltatták, nyáron sima, télen éles patkóval a köves utak és a köves határok miatt. Lovaikat kettesével fogták be a szekérrúd két oldalára. Kizárólag szügyhámot használtak, a nyakhám (kumet) és a farhámmal kiegészített egészhám ismeretlen. A lovakat no, gyí szavakkal indítják, megállításuk a hó, hóha, a tolatás a cürrik, currik nye szavakkal történik. A jobbra terelés szava a tüled, a balra terelésé a hozzád. Amikor hosszabb útra indultak az ostornyél végével keresztet rajzoltak lovaik előtt a porba. A vasutak kiépülése előtt szekereken zajlott a vaskő, mészkő, a faszén, a kőszén, a fa és a nyersvas szállítása a Gömöri Érchegység és a Barkóságban megnyitott szénbányák, üzemek között. Pestre, Debrecenbe is szekereken fuvarozták a vasat. A gömöri fuvarosok társulatba tömörültek, az utak mentén állások, csárdák, fogadók várták őket, s ennek a mozgalmas életnek egyik / központja a múlt század közepén ózd, s a közelében fekvő Vasvár-puszta volt. 1872-ben megnyílt a Miskolc-Bánréve vasútvonal, ezt követte a Bánréve—Borsodnádasd között épült keskeny nyomtávú iparvasút átadása (1873). A 19. század végén tetőző erdőirtások, tarvágások azonban még mindig sok fuvarra adtak lehetőséget. A régi fatengelyes szekereket, eketalyigákat kolimásznak nevezett zsiradékkal kenték a kopásnak kitett helyeken. Kolimászt tavasszal szoktak égetni tökmagból, kendermagból, s állítólag cserebogárból is. Egy cserépkorsót megtöltöttek vele, szájába szalmacsutakot dugtak és lefelé fordítva beleillesztették egy földbe ásott cserépfazék szájára. Ezt követően tüzelni kezdtek a korsó körül, borókából rakott lassú tűzzel, amíg a kolimász át nem csepegett a szalmaszálakon a korsóból a fazékba. Egyszerre egy egész évre elegendő szekérkenőcsöt szoktak égetni (Uraj). A dél-gömöri magyarság évszázadok óta ismert volt kereskedő szelleméről, az alföldi vásárokat járó kupeceiről. Rimaszombat már a 16. században 78