Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

A nagyobb méretű, hurcolkodó vagy óli hamvas kb. 120x160 cm-es, a kishamvas 125x125 cm. A hamvassal a hátukra felkötött teher neve batu. Minden komolyabb terhet a hátukon, batub&n cipeltek a barkó asszonyok. Gyakran kötöttek ellensúlyként előre is kosarat, s ha kisebb terhet vittek, csak egyik vállukra, a hátukon átlósan fektetve kötötték fel a hamvast. Hasonló módon cipekedik a hevesi, nógrádi palócság, s a borsodi, abaúji, zempléni nép is. A Sajó-völgye, a Barkóság keleti határa azonban tárgy- és szóföldrajzi határ. A barkó és palóc területen a teherhordó ponyva neve egységesen hamvas, formája téglalap, s a sarkain nincsen kötőlék. Legfeljebb az óli hamvason található rövid sallang, láb. A Sajótól keletre viszont az elnevezés igen változatos {korcos, pacókos, pony us, tracskos stb.), a ponyva négyzet alakú, mérete kisebb (kb. 100x100 cm), s a négy sarkán 70-100 cm hosszú kötőlék lóg (korc, pacok, láb, trák). A gazdaságban a durva kendervászonból készült ponyvát használják, de búcsúba, lakodalomba finomabb, pamutos vászonból varrott, díszes batyuzó lepedőt kötnek fel, amit abrosznak neveznek. A múlt században még piros, kék szőtt sávok (síkok) díszítették az abroszt, főleg a szélein, de a századfordulón már inkább merkeléssel (keresztszemes hímzéssel), borsókázássz] (azsúrozással) szépítették. Századunk elejétől fogva a sok színnel hímzett, szálöltéssel vagy tömött hímzéssel készült virágok jellemezték. (Az előrajzolás megjelenése, a motívumok és színek gazdagodása az 1910-es évekre tehető.) Csernek/ben, Csokván és környékén 20-25 nagy rózsát hímeztek az ünnepi abroszokra. Sajópüspökitől fel a Hangony völgyén és a Medvesalján is a nagy „barkós minták" voltak divatban. Motívumaik: rózsa, szegfű, rozmaring, pipacs, búzavirág, margaréta, szőlőlevél. Az asztalkendő, poszrikos kendő, szalvéta négy sarkában is az egészen nagy, tömött hímzéssel készült virágokat kedvelték. Lakodalomba, keresztelőbe, poszrikba menet kalácsot, tálat, fazekat kötöttek a kb. 70x70 cm-es kendőbe és kezükbe fogva vitték. A csecsemőt 4-5 hetes korától fogva gyerekhordó lepidőbe csavarta, úgy kötötte magára (egyik vállára) az anya. Kb. 75-80 cm széles, 150-160 cm hosszú pamutos vásznat használtak erre a célra. Használata az első világháború utáni években szűnt meg. Az 1920-30-as évekig hordták ki a mezőre a bellőkét is, a három vitorlafát&, egyenes rúdra állított mezei bölcsőt. Botjait az asszonyok a hamvas tetején átdugva vitték magukkal. Jellegzetes teherhordó eszközük volt a vászonból készült négylábú tarisznya is. Hátukon hordták, s két pántját (lábát) - aminek végeit a tarisznya alsó és felső csücskéhez varrták - a mellük fölött kötötték meg bukom. Kb. 130-150 cm hosszúságú lábai cigányszátyván szőtt (28. kép) lapos kötél68