Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

30. kép. Batyuzó asszonyok a Piac téren, ózd, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. bői, lapos madzagból voltak. Szájnyílását nem szokták bekötni, korca vagy a száját eltakaró fedele nem is volt ennek a tarisznyának. Esetleg egy rojtos kendövéi takarták le. Hétköznap a határba, a piacra fehér zsákvászonból készült tarisznyát vettek a hátukra (30 31. kép). Az ebédvivő asszonyok a kenyeret szokták vinni benne. Díszes hátitarisznyával jártak az asszonyok a búcsúkba. Elemózsiájukat, a kenyeret, szalonnát, meg a búcsúfiát (ajándékot) hordozták benne. Cifra hátitarisznyában szokták vinni az 1930-40-es évekig a lagziba sütött morvány kalácsot, s a poszrikha szánt kalácsot is. A múlt században még veres, kék pamuttal szőtt csíkokkal díszítették a háti tarisznyát, aztán a csíkok közötti teret keresztszemes hímzéssel készült rozmaring, csillag, babos mintákkal töltötték ki. A 20. század elejétől nagy „barkós rózsákkal", sokszínű fonállal hímzett virágfüzérrel díszítették. Ez a teherhordó eszköz ismeretes a Barkóságtól nyugatra fekvő palóc falvakban egészen az Ipolyig, de kelet felé a Rima, a Sajó és a Bán vize a határvonal. A gömör—borsodi református nép körében hiába keresnénk. Az utóbbi 30—40 évben fokozatosan elhagyták a barkók is. Legtovább Csernely, Lénárddaróc, Csokvaomány asszonyai ragaszkodtak hozzá. Az 1960-as évek elején még 10—15 db hátitarisznyája volt némelyik asszonynak. A Hangony-völgyi falvak az 1940-es évek elején hagyták el, s. náluk csak 2-3 db volt belőle háztartásonként. 69