Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

Vászon oldal tarisznyát, kenyeres tarisznyát a férfiak használtak. Ennek mérete 30X40, 40X50 cm volt, s századunkban korcba fűzött madzaggal készült. Vállra már ritkán vették. Szívesebben akasztották vállukon vitt botra, kasza-, kapa-, fejszenyélre. Az 1940-es évekig a falusi gyerekek kis vászontarisznyával jártak az iskolába. Libát, disznót őrző gyerekek nyakában az 1950-es évek végéig lehetett látni tarisznyát (Hangony, Kissikátor). A kasza élesítésére szolgáló szerszámokat (fenkő, kaszaüllő, kalapács) ma is fenes tarisznyában tartják és kaszanyélre akasztva viszik magukkal. Bőrtarisznyát főként a pásztorok (59. kép), erdőkerülők, vadászok hordtak és a módosabb gazdák. Utóbbiak csak „érdemesebb helyekre", pl. vásárba vitték magukkal. Manapság a bányászviselet tartozéka a bőrből varrott oldaltáska. Az üzemekbe bejáró munkások többsége is válltáskát hord, amit üzletekben szerez be. Sokféle kast, kosarat használnak, s ezek egy részét maguk fonják gyűrűvesszőből (5. kép). A takarmányt nagy hátikasokban hordták az istállóba, de nem vették a hátukra. Villanyéllel, kötéldarabbal a fél vállukra függesztve cipelték. Hátikast nem fontak, gömöri emberektől vették a rimaszécsi, putnoki vásárokon (Domaháza, Hangony). Az 1930-as években kopott ki a használatból. Ugyanakkor kezdett elterjedni a hátyi, a puttony formájú hátikosár. Bélapátfalva, Borsodnádasd környékén előbb és jobban meghonosodott, mint a Hangony-völgyi falvakban, (Domaházán csak néhányat lehet találni belőle). Noszvaji kosárfonók készítették és árusították. Minden paraszti háztartásban volt egy-két hosszú kosár, amit hamvasba kötve hátukon cipeltek az asszonyok. Ez is háncsból készül, akár a hátikosár, s főként noszvajiaktól lehet venni. Régen gömöri szlovákok is hordták a vásárokra. Több méretben használatos, s a nagyobb vékás kosarakba akár 15-20 kiló terhet vihettek. Az 1920-as évektől sok barkó faluból hordták az ózdi piacra a vajat, túrót, tojást, gyümölcsöt, szemes terményeket, s árujukat ilyen hosszú kosárban helyezték el. Ezért ma már inkább piaci kosárnak nevezik. A háncskosarak kikopásával a hántolt fűzvesszőből fonott, de hasonló formájú hosszú kosarak jelentek meg (36. kép). A századforduló óta a főzött, hántolt fűzvesszőből készült fedeles kosarak is elterjedtek, de már „lejárt a divatja" annak is. Ilyeneket a Barkóságban nem font senki, Egerből vagy a Tisza mellékéről járó árusoktól vették. Vihették kézben és karon is, de inkább a hamvas csücskeire kötötték elöl, a mellük fölött, a batu ellensúlyozása végett. A gazdaságban különböző méretű, félgömbölyű, kávás kosarakat használnak legtöbbet. Háncsból ritkán, inkább hántolatlan fűz- vagy gyűrűvesszőből szokták fonni. Sok gazda is értett hozzá, s legtöbb faluban éltek specialisták, akik másoknak is fontak ilyen kosarat. Ma főként cigányok foglalkoznak 70