Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

21. kép. Áztatás után a kendert 22. kép. Kendertörés bitóval, kisátorltják a mocsolya közelében. Domaháza, Borsod m. Paládi-Kovács A. Kissikátor, Borsod m. Paládi-Kovács A. fei

v I960 felv. 1960. magját előbb kicsépelték, markonként mosószékhez csapkodva vagy mosósúkval ütögetve. A kender áztatása főként vízzel teli gödrökben (mocsolya) történt, csak a Sajóhoz, Rimához közeli falvak népe áztatta kenderét a folyók holtágaiban. A virágos kendert 10-14 napig, a magvas kendert négy hétig kellett áztatni. Mint a kenderföldek, a mocsolyák is századokon át ugyanott, rendszerint egy vizenyős rét szélén, közel a faluhoz, csoportosan helyezkedtek el. Tulajdonjoguk hadakhoz, rokon családok gazdaságához kötődött. Nagyságuk a gazdaságok méretéhez igazodott. Oldaluk átlagosan 2X2 m, s a beomlástól sok esetben boronafából derékszögre ácsolt falazat, mocsolyaravás védte. Egyidejűleg 30-50 kéve kendert lehetett áztatni egy-egy ilyen vizesgödörben. A kenderkévéket egyenként fektették a gödör vizébe (Gesztete, Domaháza, Bolyok, Borsodnádasd), majd két rudat fektettek rájuk keresztbe, s azokra nagy köveket vagy tőkéket helyeztek nehezéknek. Csaknem mindenütt szokásban volt 10-15 kender kévét „fa közibe" vagy cserepcsikha összefogatni és karókhoz lekötözni. Áztatás után a kenderkévéket a közelben kisátorították, azaz tövénél széthúzva „lábra állították" és szárították (21. kép). Ha két harmat érte a száradó kendert, fehérebb lett a vászon. 58